Petar Balažević, a szabadkai Gerontológiai Központ igazgatója szerdán megnyitotta a központ lakóinak kiállítását a városháza előcsarnokában. A kiállításon mozaik és origami technikával készült alkotások és szobrok kaptak helyet.

Origami ház 102 452 részecskéből (Fotó: Gergely Árpád)
– Örömömre szolgál, hogy az idősebb korosztály kreativitását mutatja be a kiállítás, ez tanúbizonysága annak, hogy idős korban is lehet örülni az életnek, hogy ebben a korban is felébredhet a kreativitás és az alkotókészség – mondta az igazgató.
Az érdeklődők többek között Rác Tibor, a központ lakójának origami technikával készült három munkáját tekinthették meg a szerdán megnyílt kiállításon.

Az alkotók a Gerontológiai Központ képviselőivel (Fotó: Gergely Árpád)
– A munkaterápiás részleg főnöknője ajánlotta, hogy készítsek origamit. Először 7×4 centiméteres papírkockákat kell kivágni, majd ezeket felsodorni, és csak ezután következik a különböző formák kialakítása. Két hidat és egy házat készítettem ezzel a technikával. Engem megnyugtat az alkotás. Az egyik 3D origami híd elkészítése hét hónapig tartott, 28 000 részecskéből áll, a másik 3D origami híd pedig mindössze három hónap alatt készült el, és 14 359 alkotóelemből tevődik össze – mondta el Rác Tibor.
