A cím értelmezéséhez: nem szerepváltásról, csak helycseréről van szó. A névutók – mint nevük mutatja – a névszók mögött állnak, bár a magyar szórend rugalmas megengedi nyomatékosító előrevetésüket is. Például: keresztül az erdőn, kívül a városon, túl a réten. Költők is élnek ezzel a lehetőséggel, néha a rím kedvéért: „S Piroska, miatta a nagy indulatnak, / Ájúlva hanyatlik ismét le, halottnak” (Arany: Toldi szerelme, VI.); „Züm-züm: röpködtek végig az uton / Tréfás falevelek” (Ady: Párisban járt az ősz).
Nem újdonság és ritkaság tehát nyelvünkben az „elöljáró névutó”. Ebben a német nyelvnek is része lehet; a dacára annak, hogy… kifejezés meghonosodása is jelzi a prepozíciós szerkezetek befolyását. Újabban azonban, néhány évtizede, amikor német hatásról már alig beszélhetünk, szinte divattá vált a névutók fordított szórendű használata.
Az együtt és a túl előrevetése eddig is meglehetősen gyakori volt. Például: Együtt a néppel!; együtt a vállalat vezetőivel; túl a két terv egyezésén, a várható hasznon, az őszinteségen; túl azon, hogy… (itt szinte kényszerű a sorrendcsere, mert a szabályos azon túl, hogy… forma egyértelműségét különírtan is zavarja az azontúl határozószó alaki hasonlósága). Mellettük feltűnő azonban a szemben új divatú szórendje, írott szövegben, példák tucatjában úgyszólván csak „elöljáróként” találkozunk vele, s ami érdekes: nem konkrét jelentéssel, helyvonatkozásban, hanem elvont értelemben. Például: szemben az előző korszakkal, a polgári nézetekkel, az 1982-es adatokkal, az egzisztencialista filozófiával, eddigi tapasztalatainkkal, Babitscsal; szemben azokkal, akik… Csak két valóságos helymegjelölés akad gyűjtött példaanyagomban: szemben a temetővel, a hintóval.
Mint az előző szókapcsolatok is jelzik, a sorrendiség és az elvont jelentéshasználat nem a köznyelvre, hanem az értekező stílusra, a hivatali és a sajtónyelvre jellemző. Ezt megerősíti a példák másik, nagyobb része, amely voltaképp nem is a közismert valódi névutók köréből adódik; sok átmeneti szófajú, névutóvá válás útján lévő vagy már annak is tekinthető, névutószerű határozó tartozik ide. Néhány példa a leggyakoribbakra: ellentétben a köztudattal, ellentétben azzal, hogy…; összhangban elveivel, a közgyűlés határozataival; összefüggésben, kapcsolatban a mondottakkal; hasonlóan az előzőekhez, a többi országhoz; hasonlóan ahhoz, ahogyan…; egy szokatlan szerkezet: hasonlóan, mint a virág (a virághoz hasonlóan); eltérően a korábbi kísérletektől, a környezettől, a Habsburgok felfogásától; párhuzamosan az eseményekkel; párhuzamosan azzal, hogy…; híven a tradíciókhoz; köszönhetően az ellenőrzésnek; köszönhetően annak, hogy… (szokatlanságuk ellenére eléggé gyakoriak); függetlenül a minőségtől, a költségektől, a szándéktól, a következményektől; függetlenül attól, hogy…; tekintettel a fejleményekre, a helyzetre; tekintve a nehézségeket; hivatkozással az előző levelünkre; hivatkozva más nyelvek példáira; kezdve könyvkiadástól (vagy könyvkiadáson).
Van azonban jó néhány határozó, amely – bár ritkábban, alkalmilag – hasonlóképpen megelőzi a névszót (méltón valamihez, élén valaminek, kombináltan valamivel, cáfolva valamit, kapcsolódva valamihez, látva valamit, válaszolva valamire, megelőzve valamit, hála valaminek).
A lényegre zsugorított példák névutószerepű határozóinak jelentéstartalmából s a kapcsolatos névszókból nyilvánvaló, hogy alkalmazásuk a választékosabb stílushoz és a szaknyelvekhez kötődik. A sorrendváltozást pedig a nyelvi gazdaságosságot szolgáló mondatszerkesztési törekvés is elősegíthette. A való igenév áthidaló használatát többen már régóta nehézkesnek tartották az ilyen kapcsolatokban: a helyzetre való tekintettel, levelére való hivatkozással stb. A való nélkül viszont sutának, súlytalannak hatott a kifejezés; a határozó tehát a névszó elé, nyomatékos helyre kívánkozott.
A hagyományostól eltérő szórendet azonban elsősorban a kifejezés szándéka, mondatlélektani ok magyarázza: a közlő tudatának előterében álló s a partner, a megértés szempontjából is fontosnak tekintett szót – a mi esetünkben a névutót vagy az ilyen szerepű határozót – kiemeli, előreveti, hogy az információ így nyomósított eleme mielőbb a beszélgetőtárs, hallgató, olvasó tudatába, értésére jusson. E törekvés korunkban úgy fölerősödött, hogy a mindinkább terjedő új szórendi divat nyomán – a mennyiség minőségbe váltva át – módosul nyelvünk egyik jellemző sajátsága, s talán új értelmezést és nevet kell majd adnunk a névutóként ismert szófajkategóriának.
(Forrás: Édes Anyanyelvünk, 1986. július–szeptember) - Kovalovszky Miklós
