Csütörtök este mintegy ezer ember gyűlt össze Zentán a Tisza-parton, a zentai csata emlékművénél. A Tanyaszínház csapata évek óta ide várja a színházkedvelő közönséget, hogy előadja aktuális előadását. Ezúttal is nagy volt az előkészület, már az este kilencórai kezdés előtt jóval hamarabb megérkeztek az első nézők, hogy minél jobb helyet kapjanak. Az időjárás nem épp a legszebb arcát mutatta, az ég besötétült, a távolban dörgött, villámlott, erősen fújt a szél. A közönség mégis kitartott, mindenki abban reménykedett, hogy nem lesz eső, elkerüli Zentát. Még a színészek is a radarképet figyelték. Fél kilenc körül eleredt az eső, de a közönség nem tágított, esernyőkkel, párnákkal, pokrócokkal a fejük felett várták a fejleményeket, és milyen jól tették, hiszen csakhamar elállt az eső, a színészek pedig tovább készülődtek. A villámok cikáztak, az ég néha dörgött, de ennél rosszabbra nem fordult.
Aki sokat jár Tanyaszínházba, tudja, hogy az előadás kezdetét egy bizonyos dal jelzi. Ez a nóta csütörtök este is megszólalt nem sokkal kilenc óra után. Már valahol félúton járt, amikor az eső ismét közbeszólt, ekkor már sokkal intenzívebben, mint korábban. Az emberek felpattantak a helyükről, ki egyből hazaindult, ki pedig reménykedve várta az előadást egy fa alá behúzódva. A színészek és az egész csapat a technikát mentette, majd tanakodni kezdtek a sötétben. A döntés csakhamar megszületett: lesz előadás, csak egy kis türelmet kérnek. Az eső ismét elállt, a színpadot igyekeztek mihamarabb szárazra törölni, a technikát ismét kicsomagolták. Épphogy csak megszólalt ismét a zene, de a rossz idő újra közbeszólt, ezúttal véglegesen. A kupaktanácsot követően Gombos Dániel, a Tanyaszínház igazgatója közölte a rossz hírt, miszerint az előadást kénytelenek elhalasztani. Ahogyan fogalmazott, Zenta község önkormányzatának illetékeseivel megbeszélték, hogy egy újabb időpontban visszatérnek a zentai csata emlékművéhez. Eszerint a zentai közönség augusztus 21-én, a turnét követően láthatja Csongor és Tünde kalandját.



