
Az edzőterem hétfőtől szombatig reggel nyolctól este kilencig üzemel
Szombaton Szabadkán a Zentai úton az egykori Mladost épületében megnyílt az Ultimate Fitness Centar küzdősportközpont. Ötvös Attila, a Központ tulajdonosa, aki maga is sportoló, egy régi álmát valósította meg, ugyanis a városban sehol sem volt eddig több küzdősportot tömörítő edzőterem. Az ünnepélyes megnyitón Ötvös Attila, a Prosperitati Alapítvány kezdő vállalkozók részére kiírt pályázat nyertese, valamint Atyimov Lívia, a Prosperitati Alapítvány részéről üdvözölte az egybegyűlteket és elmondta, hogy a Prosperitati Alapítvány start up vállalkozók kategóriájában 775 000 dinárral támogatta a vállalkozást. Véleménye szerint egy hiánypótló vállalkozásról van szó, ahol a küzdősport kedvelői az ezer négyzetméteres központban megfelelő feltételek mellett tudnak majd edzeni. Az Ultimate Fitness Centarban MMA, dzsúdó, jiu jitsu, CrossFit, karate- és K1 edzéseket, valamint női fitnesz edzéseket tartanak, de önvédelmi kurzusokon is részt vehetnek az érdeklődők. A küzdősportközpontban a legkorszerűbb sportfelszerelés mellett beléptető- és fizetőkártya-rendszert működtetnek, amely által mindenki kényelmesen elektronikusan befizetheti az edzésdíjszabást, ugyanakkor pontosan lekövetheti, hogy mikor esedékes a következő fizetési kötelezettsége és pontosan követhető az edzőteremben eltöltött idő, ugyanis a belépés kártyához kötött.
Ötvös Attila tulajdonos maga is küzdősporttal foglalkozik 1. danos dzsúdó és 2. danos jiu jitsu edzői licenccel rendelkezik, és mintegy ötéves kevert küzdősport MMA múltja is van.
– Már öt éve forr bennem az ötlet egy küzdősportközpont megnyitásán, de most sikerült ezt az álmomat megvalósítani a Mladost gyár egyik gyárcsarnokában. Mintegy ezer négyzetméteres területet foglal magába a Központ, nincs túl messze a várostól és nagy parkolója is van. A Prosperitati Alapítvány nélkül ez a vállalkozás nem jöhetett volna létre, ugyanis a kezdő vállalkozók képzési programján keresztül elsajátíthattuk többek között a vállalatvezetési ismereteket. A kezdeti fázisban hat edzőt alkalmazunk, valamint két pultost a proteinbárban, ugyanis napi száz és kétszáz vendégre számítunk. A küzdősport kedvelőinek K1, karate, dzsúdó, jiu jitsu, kangoo, fitness- és aerobicedzéseken vehetnek részt, valamint önvédelmi harcművészetet is tartunk.
