2025. június 20., péntek

A változó világ

A kvótareferendum fontosságáról Bajmokon

A változó világ – migrációs válság címmel tartott előadást tegnap Bajmokon Baráth Gábor történész a Vajdasági Magyar Szövetség által szervezet lakossági fórumon, amely során az október másodikai népszavazáson való részvétel fontosságára hívták fel a figyelmet.

Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár kifejtette, véleménye szerint miért a nem a helyes válasz.

– Számomra, vajdasági magyar ember számára a népszavazás lényege a magyar kormány számára a lehetőség megadása, hogy a magyar nép mondja meg, akarja-e a betelepítést vagy sem. Igenis van ehhez közünk, ezzel felhatalmazzuk a miniszterelnököt, aztán ő majd végzi a dolgát – mondta Juhász Attila.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Baráth Gábor történész, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola tanára előadásában a válság következményeiről és veszélyeiről szólt.

– A középkori nagy népvándorlástól folyamatosan beszélhetünk migrációról. Két útvonal létezik ma, egyik a Földközi-tengeri, a másik pedig a balkáni útvonal. Két olyan országból érkeznek, ahol kaotikus állapotok uralkodnak. Líbiáról és Szíriáról beszélünk, az a közös a két országban, hogy diktátorok voltak hatalmon, s alanyi jogon sok minden járt a polgároknak, egészen addig, amíg nem döntöttek úgy néhány évvel ezelőtt a nyugat-európai országok, hogy a demokrácia magvait el kell hinteni ezekben az országokban. Ebben a két országban emiatt polgárháború alakult ki. Líbiában egy év leforgása alatt Kadhafi megbukott, két vezetősége lett az országnak, amelyek nem ismerték el egymást. Az idén azonban létrejött az egységkormány. Szíriában ennél még rosszabb a helyzet, több harcoló fél is van. Az embercsempészek paradicsoma lett ez a két ország – ismertette a jelenlegi helyzetet a történész.

Előadásában feltette a kérdést, menekültekről vagy gazdasági bevándorlókról beszélünk-e.

– Többségük a háborús helyzetet kihasználva megindul Európába. A valódi szíriai menekültek a szomszédos országokban tartózkodnak, ahogy szorul vissza az Iszlám Állam, úgy térnek vissza fokozatosan ezek az emberek. Az Európába érkező menekültek olyan térségekből érkeznek, ahol nincs háború. Két éven keresztül ellenőrizetlenül érkeztek be, de már akkor felmerült, hogy lehet köztük terroristagyanús személy. A keresztény Európa és az iszlám világ a két oldal, az iszlám ostromolja a keresztény világot, értékrendbeli különbségekről van szó. A történelem során fegyverekkel, kardokkal nem tudtak bejutni Európa szívébe. Európa komoly probléma előtt áll. Erre Európa nem tud reagálni, a problémát idehozza, ahelyett hogy ott megoldaná. Politikailag korrekten beszélnek a problémákról, nem nevezik nevén a gyereket, egy ekkora válságot nem lehet így megoldani. Európában van egy kormányfő, aki kimondta a problémát, Orbán Viktor, s bebizonyosodott, hogy neki volt igaza. Ha Magyarország kap egy felhatalmazást a magyar állampolgároktól, akkor az precedensértékű lehet, és a többi országban is kiírhatnak népszavazást, illetve Orbán Viktor is másként mehet Brüsszelbe, ha ötmillió polgár áll mögötte – fejtette ki véleményét Baráth Gábor.

Magyar ember Magyar Szót érdemel