2025. július 9., szerda

A hétvégén ügetőverseny a lóversenypályán

Szombaton és vasárnap a Dužijanca kísérőrendezvényeként immár ötvenedik alkalommal tartanak ügetőversenyt a szabadkai lóversenypályán. Szombaton 15 órától várják a lovak és az izgalmas futamok szerelmeseit. Ezen a napon hat selejtezőfutamot rendeznek. Vasárnap 13 órától kezdődnek a versenyek, és nyolc futamot rendeznek meg. Az ügetőverseny döntőjét 18 óra 30 perckor indítják, tudtuk meg szerdán Miodrag Zagoractól, a Bácska Lovas Klub elnökétől, a médiaközpontban megrendezett eseménybejelentő sajtótájékoztatón.

Dejan Katanić, Miodrag Zagorac és Miloš Jeremić (Fotó: Patyi Szilárd)

Dejan Katanić, Miodrag Zagorac és Miloš Jeremić (Fotó: Patyi Szilárd)

Miloš Jeremić, a Konji ponovo jure (A lovak újra vágtatnak) című műsor szerkesztője elmondta, hogy vasárnap egy barátságos ügetőversenyre is sor kerül szerb és szlovén fogathajtók között. Versenyezni fog Franc Lovrenčić neves fogathajtó is, aki arról ismert, hogy 1990-ben ő volt a régi Jugoszlávia utolsó ügetőversenyének bajnoka.

A sajtótájékoztatón részt vett Dejan Katanić fogathajtó és edző is, aki maga is részt vesz a megmérettetésen. Dejan Katanić az esélyeket latolgatva elmondta, hogy idén valószínűleg nem születnek kimagasló időeredmények, a fogathajtók inkább a taktikára helyezik majd a hangsúlyt a futamok során.

Magyar ember Magyar Szót érdemel