Tegnap, az egészségügyi világnapon, a Dr. Hadzsy János Egészségház központi létesítményében dr.
Szabadka
Egy szabadkai asszony háromszázezer dináros villanyszámlát kapott februárban, mert mintegy 20 000 kilowattórás fogyasztási különbséget számolt el neki a villanygazdaság, írja a Subotiče Novine. A Szerbiai Villanygazdaság szabadkai áramelosztójában állítják, hogy az illető egy éven keresztül folyamatosan kisebb fogyasztást jelentett be, mint amennyit valójában elhasznált.
A szabadkai Soroptimist International és több vállalat összefogásának köszönhetően sikerült megvásárolni azt a 2200 euró értékű adományt, amelyet tegnap, az egészség világnapján adtak át az egyesül...
A gazdasági minisztérium is belesegít a Petar Drapšin, azaz a második kaszárnya hiányzó infrastruktúrájának a kiépítésébe. Erre a célra az önkormányzatnak 9,43 millió dinárt hagyott jóvá annak a pályázatnak a keretében, mely a megfelelő gazdasági légkör kialakítását és a beruházók idecsábítását szeretné elősegíteni.
1950. április 7-e óta tartják meg az egészségügyi világnapot, mely egyben az Egészségügyi Világszervezet megalakulásának évfordulója is.
Szigorú bírósági ítélet született abban az ügyben, amely azért indult, mert a Bajnát helyi közösségben élő Virág Ibolyka levágatta azt a diófaágat, ami a szomszédból belógott az udvarába és összetörte a cserepeket a háza tetején. A bíróság arra kötelezte az idős asszonyt, hogy kártérítés címén tíz évnyi hozam árát fizesse ki a szomszédjának.

