Harmadszor ülésezett a Radomir Konstantinović szellemi örökségét ápoló tanács, melynek elnöke, dr.
Szabadka
Március 31-én 11 órától a Szabadkai Gyermekszínházban tartják meg idén a Különbözőek mégis egyformák húsvéti ünnepi, eladással egybekötött kiállítást, amelyet az idén egy előadással gazdagítottak a szervezők. A Žarko Zrenjanin Általános és Középiskola, a Gerontológiai Központ és a Dositej Obradović Speciális Iskolaközpont tizenegyedik alkalommal szervezi meg a kiállítást, amelyhez az idén a Kolevka Gyermekotthon védencei is csatlakoztak.
A kétnapos Kosztolányi-napok rendezvény keretében került sor az ötödik Kosztolányi-talány elnevezésű műveltségi vetélkedőre, melyen szabadkai, zentai és kiskunhalasi középiskolás diákok vettek rész...
A Mangalicatenyésztők Egyesületének szervezésében immár hetedik alkalommal kerül sor a Csülöknapok és húsvéti vásár rendezvényre, melyen az idei évben rekordszámú kiállító vesz részt. A vasárnap es...
Azt mondja, vannak emberek, akik azt hiszik, a fogyatékosság, legyen az bármilyen, ragályos betegség. Vannak, akik pedig összekeverik a mozgáskorlátozottságot az értelmi fogyatékossággal és a mozgáskorlátozottakat is „bolondként” kezelik.
Tíz évvel ezelőtt alapították meg Szabadka Népszaporulat-ösztönző Lakáshitel Alapját, melynek célja, hogy serkentse a gyermekvállalást azáltal, hogy kedvezményes feltételek mellett segít az egy vagy többgyermekes szülőknek a lakhatási kérdések megoldásában, mely jelenthet ingatlanvásárlást vagy a meglévő lakás felújítását és bővítését, vagyis alkalmassá tételét a család számára.

