Rókus Zoltán színművésznek köszönhetően az elmúlt években új lendületet kapott az óbecsei gyermek- és ifjúsági színjátszás. A helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Perem Magyar Színházi Egyesület két gyermekszínjátszó csoportot működtet, az Óbecsei Városi Színház keretében működő Becsei Színjátszó Odúban pedig a középiskolás fiatalok bontakoztathatják ki tehetségüket.
Rókus Zoltán művészeti vezető (Fotó: Rókus Zoltán archívuma)
– Évek óta azon dolgozom, hogy a pódiumművészet minél nagyobb teret nyerjen Óbecsén. Valamikor hagyománya volt az amatőr színjátszásnak, de azt mondhatom, hogy tíz évre visszamenőleg, kiveszett. Amikor befejeztem az egyetemi tanulmányaimat az Újvidéki Művészeti Akadémián, azon kezdtem el gondolkodni, hogyan lehetne újra elindítani a színjátszást Óbecsén. Akkor alakult meg az Óbecsei Városi Színházban az azóta is egyre nagyobb tendenciával működő Becsei Színjátszó Odú, ahol középiskolások alkotnak. Később, négy évre rá kibővítettem ezt a történetet, és a kisebbeket hívtam színházazni, ezek után két csoportban ugrottunk fejest a munkának. A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben két szakcsoportban alkothatnak a gyermekek, alsós és felsős kategóriában. Évről évre figyelünk arra, hogy előadásaink ne csak itthon, hanem tájon is szerepeljenek. Tavaly iskolákban is játszottunk, ahol olyan érdeklődést mutattak a fiatalok, hogy szinte megduplázódott a tagság száma; jelenleg ötven fiatalt számlál ez a három színjátszó csoport – mesélte a művészeti vezető. Elmondása szerint a drámapedagógiának napjainkban különösen fontos szerepe van abban, hogy elidegenedő társadalmunkban befogadóbbá, megértőbbé és nyitottabbá váljunk egymás iránt. A színjátszó szakcsoportok nem azért alakultak meg, hogy mindenkiből színész váljon, hanem azért, hogy érzelmekkel, tapintással próbáljunk egymásra hatni – tette hozzá Rókus Zoltán.
A Becsei Színjátszó Odúban középiskolás fiatalok bontakoztathatják ki tehetségüket (Fotó: Rókus Zoltán archívuma)
A színház egy pszichológiai tér (Fotó: Rókus Zoltán archívuma)
– Mit érezhet a másik, ha én megbántom? Mit tudok kezdeni a haraggal? Számos más példát is sorolhatnék, de lényegében a színház egy pszichológiai tér, ahol azért ismételünk mindennapi élethelyzeteket, és azért próbálunk a realitásból meríteni, hogy minél jobban megértsük a helyzeteket, és megpróbáljuk jól dekódolni őket. Sok olyan gyerkőc van, akik ragaszkodnak a szakcsoporthoz, de mégsem nyílnak meg. Olyan is volt, aki meg sem szólalt. Eltelt egy-két év, és a szülők, jómagam és mindenki csodálkozására egyszer csak valami elkezdett működni, és ma ezerrel játszik együtt a többiekkel. Nehéz munka volt, de megérte. Próbálunk egy testként lélegezni. A csoportfoglalkozásokat azzal kezdem, hogy körben ülés közben mindenki elmond néhány mondatot arról, mi történt vele az elmúlt egy hétben, és közben mindenki odafigyel a másikra. Sokszor ezeket ki is elemezzük, és azt veszem észre, hogy a gyerekeknek – legyen az elsős vagy már hetedikes – borzasztóan jól esik, hogy elmondhatják élményeiket, bánatukat vagy akár egy szerelmi pletykát. Ez is része az alkotásnak és a megismerésnek. Nem szabad elfeledni, hogy a jó önismeret az, ami többekké tesz bennünket. Képes formálni bennünket valami jóvá, széppé, mindazzal együtt, hogy tudjuk, mik a hibáink. Ez az, amiért a színjátszó foglalkozás – avagy a drámapedagógia – elengedhetetlen egy gyermek számára. Sokszor lát otthon helyzeteket, veszekedéseket, amit lehet, nem tud megérteni, és természetesen nem is kérdez rá. Ilyenkor, ha van egy hasonló helyzet a színpadon, akkor kielemezzük a történést, és a gyermek rájöhet, mi is az valójában. Magyarországon ez a módszer már beépült az iskolai rendszerbe, nálunk így, fakultatív működik. Azért gondolom, hogy jó, mert rengeteg szülőtől kapok visszajelzést, hogy a csoportfoglalkozásoknak köszönhetően a gyermek megnyílt, odafigyelőbb, beszédesebb lett, vagy akár szépült a beszéde, gyarapodott a szókincse – közölte Rókus Zoltán.
A művészeti vezető úgy véli, minden előadás egy közösségi alkotófolyamat gyümölcse, amelyben a színjátszók igényei és ötletei is hangsúlyos szerepet kapnak.
– A kiskamaszok rendszerint valami tini történetet szeretnek színpadra állítani. Éppen ezért tavaly a Tanár úr kérem novelláit dolgoztuk át és vittük színpadra, természetesen mai valós szkeccsek kíséretében. Helyet kaptak olyan szituációk, amelyek velük is megtörténtek az iskolában, legyen az akár cikizés, akár szerelmi dolog. Az idén valami egészen mást találtam ki számukra, hiszen van egy barátom, tanárom, aki írt egy igen izgalmas tini regényt, ami pont erről a korosztályról szól: Krizsán Szilvia Klotyókémek című regényét adaptáljuk színpadra. Már mindenki lelkesen olvassa a regényt – ez természetesen feladat volt – azért, hogy tudják, honnan indulunk és hová jutunk el. A színpadi variáció sokszor csak egy részét képezi a regénynek, és a dramaturgia jót tesz a gondolkodó agynak. A középiskolás korosztály ebben az évben felnőtt világba kalauzolja a rájuk kíváncsi publikumot – még számomra is rejtély milyenbe, hiszen csak most kezdtük el az idei munkát. Emellett felfrissítjük a tavalyi előadásunkat, hogy ismét a nagyérdemű elé állhassanak a fiatalok – zárta beszélgetésünket Rókus Zoltán.
Nyitókép: A Petőfi kultúrkörben két általános iskolás színjátszó csoport működik (Fotó: Rókus Zoltán archívuma)
