2026. május 23., szombat

Tiltakozás Belgrádban – VIDEÓ

A politikai változást sürgető egyetemisták ma a Slavija téren tartják Te és én, Slavija, mert az egyetemisták győznek elnevezésű megmozdulásukat. Az ország különböző részeiből szervezetten érkeztek polgárok és aktivisták Belgrádba, miközben a Srbijavoz ma hajnalban bejelentette, hogy az egész országban leállt a vasúti közlekedés. A Slaviján 18 órakor kezdődött a tüntetés.

Napközben Belgrád négy pontján gyülekeztek a résztvevők, ahonnan oszlopokban indultak a Slavija tér felé. A Köztársaság térről induló menet élén az akadémisták mellett egy hatalmas ősi lovat ábrázoló makett is látható volt „Az egyetemisták győznek felirattal – jelentette a Beta hírügynökség helyszíni tudósítója.

A résztvevők az egyetemi karok zászlajait és polgári gyűlések lobogóit vitték magukkal, zajt csaptak és a Pumpaj! jelszót skandálták.

A menet elindulása előtt a Köztársaság téren nagy tömeg gyűlt össze, a közlekedést pedig leállították a Terazijén, mivel az oszlop azon az útvonalon haladt a Slavija felé.

A város ezen részén két közlekedési rendőrön kívül nem lehetett egyenruhásokat látni. A menet indulása előtt a közlekedési rendőrség lezárta a forgalmat az Ifjúsági Otthon felől a Köztársaság tér irányába.

A résztvevők időnként azt skandálták: „Választásokat akarunk!”, ami az egyetemisták egyik korábban megfogalmazott követelése.

A Slavija körforgalmát 17 óra körül zárták le, amikor több ezer ember vonult az úttestre, egy órával a hivatalos kezdés előtt.

Az egyetemistákból és polgárokból álló tömeg 17 óra körül indultak el a Slavija felé a Belgrádi Egyetem Mezőgazdasági Karatól, a Belgrádi Egyetem Jogi Karatól, valamint az Autokomanda körforgalomtól.

Zimonyból már 16 óra körül elindult a több ezres tömeg, és 17 óra tájban haladt át a Brankov hídon.

A Köztársaság tértől a Slavijáig vezető, kevesebb mint két kilométeres szakaszon a tömeg több mint fél órán keresztül haladt el a városi képviselő-testület és a Szerbia Elnöksége épülete mellett.

A két épület közötti parkban, a már egy éve ott álló, a hatalompárti aktivisták Pionír parkban felállított táborát körülvevő fémkerítés mögött, háromsoros rendőrkordon állt rohamfelszerelésben – jelentette a Beta tudósítója.

A hallgatók és a polgárok folyamatosan zajt csaptak, valamint Aleksandar Vučić és a rendőrség elleni jelszavakat skandáltak, incidens azonban nem történt.

Amikor a menet elhaladt a közeli Pionír park mellett – ahol egész nap a hatalom támogatói gyülekeztek –, hangszórókból hangosan hazafias zenét játszottak.

A rendőrség 17.20 körül újabb kordont állított fel az elnökség épületének sajtóbejáratánál.

Számos résztvevő „Az egyetemisták győznek” feliratú pólót viselt, a menetben pedig Szerbia különböző részeiről érkezett aktivisták zászlói is feltűntek.

A diákok korábban már többször is szerveztek tiltakozásokat a Slavija téren, köztük a tavaly március 15-i demonstrációt, amelyet becslések szerint az eddig valaha volt legnagyobb szerbiai tüntetésként tartanak számon.

A korábban megfogalmazott egyetemista követelésekre, miszerint írjanak ki választásokat, a hatalom részéről továbbra sem érkezett konkrét válasz, leginkább csak az államfő beszél nyilvánosan lehetséges időpontokról.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az ország minden részéről érkeznek tüntetők a belgrádi megmozdulásra (Fotó: Beta)