Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter ma kijelentette, hogy előrehaladtak az orosz tulajdonrész eladásáról szóló tárgyalások a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) esetében, és fokozatosan csökken a nyitott kérdések száma. Hangsúlyozta: a szerb állam számára továbbra is prioritás a pancsovai olajfinomító működése.
A miniszter a Tanjugnak elmondta, hogy péntek este beszélt a MOL vezetőjével, aki megerősítette: az amerikai OFAC újabb két hetet adott a tárgyalások lezárására a Gazprom Nyefttel.
– Még van néhány nyitott technikai kérdés, amelyeket reményeik szerint a következő két hétben sikerül lezárni. Meglátjuk, valóban így lesz-e. Természetesen minden fél igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a maga számára – mondta a tárcavezető.
Elmondása szerint a szerb állam hétfőn kapta meg a MOL válaszát Szerbia végleges álláspontjára a NIS eladásával kapcsolatban, ezt követően pedig több nyitott kérdést sikerült lezárni.
– Mi ezután visszaküldtük a válaszunkat, ők szerdán ismét reagáltak, mi pedig tegnap este válaszoltunk nekik. Ez egy intenzív folyamat az álláspontok összehangolásáról, egyes nyitott kérdések lezárásáról és más kérdésekben a közeledésről. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások haladnak, és mindkét fél érdeklődést mutat a kompromisszum elérése iránt – hangsúlyozta Đedović Handanović.
A tárcavezető szerint Szerbia ismét egyértelművé tette álláspontját a pancsovai finomító működésével kapcsolatban.
– Világosan elmondtuk, hogy nem veszélyeztetjük az érdekeinket, vagyis a finomítónak tovább kell működnie olyan kapacitással, amely biztosítja a szerbiai piac ellátását. Korábbi tapasztalataink alapján a finomító kiválóan működött, és a nagykereskedelmi, valamint a kiskereskedelmi piac jelentős részét lefedte. Azt szeretnénk, hogy a NIS továbbra is domináns vállalat maradjon a hazai piacon, mert azok az országok, amelyek rendelkeznek saját finomítóval és termeléssel, jobban reagáltak az elmúlt válságokra. Semmi okunk arra, hogy ezt a pozíciónkat feladjuk – fogalmazott.
Hozzátette, hogy a tárgyalások ebben az irányban folytatódnak, és arra számít, hogy a MOL pozitívan reagál a szerb követelésekre.
A miniszter szerint a magyar fél is megerősítette, hogy a finomító jó állapotban van, és szeretnék fenntartani annak működését.
– Nagyon fontos azonban, hogy bizonyos részleteket szerződésben és a szerb–magyar megállapodásban is rögzítsenek, vagyis pontosan meghatározzák, mire vállalnak kötelezettséget, és hogy megfelelő keretet teremtsünk a részvényesek jövőbeli együttműködéséhez – mondta Đedović Handanović.
Kiemelte, hogy a magyar fél érdeklődik a Petrohemija további működtetése iránt is, amely a NIS keretében működik.
Arra a kérdésre, hogy várható-e a szerződés megkötése június 6-áig – az OFAC által meghosszabbított új határidőig –, a miniszter azt válaszolta: ez az orosz és a magyar féltől egyaránt függ.
– Minden félnek megvannak a maga követelései. Amit biztosan tudunk, hogy a tárgyalások folytatódnak, és létezik egy határidő, ameddig le kellene zárulniuk. Mi továbbra is elsősorban arra összpontosítunk, hogy ne legyen üzemanyaghiány a piacon, és ne következzen be hirtelen áremelkedés – mondta.
Đedović Handanović hangsúlyozta, hogy Szerbiának figyelembe kell vennie geopolitikai helyzetét és a nagyhatalmakkal fenntartott kapcsolatait is.
– Az állampolgárok biztosak lehetnek abban, hogy felelősen és szakszerűen végezzük a munkánkat, megvédjük érdekeinket, javítjuk pozíciónkat az NIS-ben, és biztosítjuk a piac zavartalan működését, függetlenül a közel-keleti konfliktusok okozta nehézségektől – mondta a miniszter.
A MOL Group pénteken közölte, hogy hivatalos engedélyt kapott az OFAC-tól arra, hogy június 6-áig folytassa a tárgyalásokat az NIS többségi tulajdonrészének megvásárlásáról.
A Gazprom Nyeft és a MOL közötti adásvételi szerződés megkötésének eredeti határideje május 22-e volt.
Nyitókép: A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Szerbia ragaszkodik a pancsovai finomító működésének fenntartásához (Fotó: Beta)



