Az idén is az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont ad otthont annak a röplabdatábornak, amelyet a Vajdasági Röplabdaszövetség szervezett meg immár negyedik alkalommal az ígéretes sportolóknak a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság, valamint a helyi önkormányzat támogatásával. A táborban, amely vasárnap ér véget, 38 vajdasági fiatal röplabdázó vesz részt.
– Az előző időszakban jelentős összegeket fektettünk be Óbecse infrastruktúrájába. Ma lehetőségünk van arra, hogy megbizonyosodjunk, hogy a táborok kiváló körülmények között zajlanak, és hogy a sportinfrastruktúrába való beruházások kézzelfogható eredményeket hoztak – fogalmazott Dane Basta tartományi sport- és ifjúsági titkár, aki pénteken tett látogatást az óbecsei röplabdatáborban. A tartományi titkár elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy legtehetségesebb fiatal röplabdázók az idén is lehetőséget kaptak arra, hogy neves sportszakértőkkel és sokéves tapasztalattal rendelkező edzőkkel dolgozzanak együtt.
Dane Mandić, Óbecse község alpolgármestere rámutatott, hogy egy ilyen tábor megszervezése nagyon fontos a helyi közösség, illetve a község sportjának fejlesztése céljából.
– A tartományi titkárság anyagi támogatásának köszönhetően az óbecsei sportközpont csarnoka új parkettát és hűtési rendszert kapott, így az ország ezen részének egyik legmodernebb csarnokává vált. Az ilyen táborok megrendezése számunkra több egy eseménynél, hiszen már hagyománnyá vált – fogalmazott az alpolgármester.
Branko Majkić, a Vajdasági Röplabdaszövetség főtitkára megköszönte a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárságnak és Óbecse község önkormányzatának a tábor szervezésében nyújtott folyamatos támogatást.
– A röplabdatábor nem az egyetlen rendezvény, amelyet az óbecsei önkormányzattal karöltve valósítunk meg. Évek óta együttműködünk a Vajdasági Kupa szervezésében. Elégedettek vagyunk a partnerséggel, és hiszünk abban, hogy együtt továbbra is minőségi feltételeket teremthetünk a fiatal sportolók fejlődéséhez. Az idei táborban 38 lány és fiú vesz részt, ők jelenleg Vajdaság legígéretesebb fiatal röplabdázói közé tartoznak – mondta Branko Majkić.
A szervezők szerint a tábor célja nemcsak a gyermekek sportbeli fejlődése, hanem az egészséges életmód és a sportfegyelem népszerűsítése is, ami a sportban való sikeres részvétel és fejlődés kulcsa.

Nyitókép: Az idei táborban Vajdaság legígéretesebb fiatal röplabdázói vesznek részt (Fotó: Kancsár Izabella)