2025. június 18., szerda

Mindenkinek jusson étel

Humanitárius hűtőszekrény segíti a rászorulókat Óbecsén

Az Óbecse Segítőkész Emberei polgári csoport újabb jótékonysági akciót kezdeményezett: a Vidra021 cég támogatásával elindították a humanitárius hűtőszekrény akciót, amelynek célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű polgárok ingyen hozzájussanak alapvető élelmiszerekhez. Az akció főleg azoknak az időseknek, betegeknek és egyedül élőknek segít, akiknek gyakran nincs elegendő anyagi forrása a megélhetéshez.

Szabó Horvát Amália, az egyesület elnöke kiemelte, sokan vannak, akiknek naponta egy tisztességes étkezésre sincs lehetősége. Ezért az akció szervezői igyekeznek naponta legalább egyszer feltölteni a hűtőt, hogy mindig legyen mit hazavinniük azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.

– A hűtőszekrényből olyan személyek is elvehetnek adományt, akik fogyatékkal élő gyermeket nevelnek, emellett a gyermekeit egyedül nevelő szülők havonta egyszer szintén jogosultak arra, hogy élelmiszert vegyenek el. A rászorulók általában mindenből egy-egy terméket vesznek el, természetesen ez attól is függ, hány tagú a család. Egy személy nem vehet el mindennap élelmiszert, általában kéthetente jönnek el annak érdekében, hogy minél több embernek jusson belőle. Átvesszük a friss, aznapi ebédmaradékot is. Ebben az esetben a rászorulókat összekötjük az adományozó családokkal. Az akcióba az adakozni vágyók mellett éttermek is bekapcsolódhatnak – közölte Szabó Horvát Amália.

A hűtőszekrénybe húsipari és tejtermékeket, tésztaféléket, gyümölcsöket, zöldségféléket, konzerveket, továbbá tartós, celofánba csomagolt kenyeret lehet elhelyezni. Egyéb adományokat, például ruhát, lábbelit, iskolai felszerelést, játékokat vagy élelmiszert is le lehet adni a Tica fivérek utca 66. alatt található adományboltban munkanaponként 9 és 11, valamint 13 és 15 óra között. Aki inkább pénzbeli támogatással segítene, az egyesület folyószámlájára (200-3727520101888-69) utalhat. A befolyt összeget élelmiszerek vásárlására fordítják.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Szabó Horvát Amália: Sokan vannak, akiknek naponta egy tisztességes étkezésre sincs lehetősége (Fotó: Kancsár Izabella)