2024. május 9., csütörtök

Jót tenni jó!

Az idén is megszervezték az Egy tál szeretet elnevezésű jótékonysági akciót Óbecsén

Öt napon keresztül oszt melegételt szegény sorsú gyermekeknek Óbecsén a Than Fivérek Értelmiségi Kör a Than Emlékház előcsarnokában. Az idei akció során, amely december 4-e és 8-a között valósul meg, naponta 50 tál ételt osztanak ki.

– Négy gyermek van a családban. Szociális segélyből és gyerekpótlékból élünk. Örülünk ennek a támogatásnak – mondta Pálinkás Hermina.

Elek Matild két unokájának viszi az ebedét.

– A fiam gyermekei először kapják ezt a támogatást, köszönjük szépen a nevükben is. A szociális segély és a gyerekpótlék mellett jól jön ez az ebéd, amit kapnak – mondta Matild.

Fazekas Mónikának hat gyermeke van, ők is kapnak meleg ebédet ezen a héten.

– Nekünk nagyon sokat jelent ez az ebéd, nem sokáig tart az akció, de akkor is jól jön. Szociális segélyből és gyerekpótlékból élünk, emellett a férjem alkalmi munkával megkeresett béréből – mesélte Mónika.

Az Egy tál szeretet elnevezésű jótékonysági akciót az idén negyedik alkalommal szervezte meg az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör. Az ételeket egy helyi étteremben készítik. A jótékonysági akció megvalósításában az óbecsei Fokoláré Mozgalom aktivistái is részt vettek.

A rászoruló családoknak sokat jelent ez a támogatás, fotó: Kancsár Izabella

A rászoruló családoknak sokat jelent ez a támogatás, fotó: Kancsár Izabella

– Az idei évben összesen 250 melegételt fognak kapni a rászorulók, valamint az óbecsei Egészségház sürgősségi osztályán dolgozók. Számunkra nagyon fontos az, hogy amikor eljön az adventi időszak és a karácsony, akkor tudjunk jót tenni, és a jóttevéshez nagyon fontos az, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek nem mindig adatik meg, hogy mindennap melegételt egyenek, megkapják ezt legalább ebben az időszakban. Amennyire tőlünk telik, próbálunk ezen dolgozni, örülünk annak, hogy ezt már negyedik alkalommal meg tudjuk valósítani, és nagyon reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz. Lenne igény a nagyobb számú melegételre, viszont ez az a mennyiség, amit pillanatnyilag finanszírozni tudunk – közölte Bonifárt László, az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke.

Az ebédosztás megvalósítását a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és Óbecse község önkormányzata támogatta.

Nyitókép: Az akció során naponta 50 tál ételt osztanak ki, fotó: Kancsár Izabella