Töröktopolyán, a Nagybecskereki egyházmegye egyetlen Mária-kegyhelyén, augusztus 14-én és 15-én, pénteken és szombaton ünneplik a templombúcsút. A Szűz Mária mennybemenetele – Nagyboldogasszony elnevezésű római katolikus templom, amely 1899-ben épült fel, már 1859 óta zarándokhely, ami az 1854-ben és 1855-ben megismétlődő, összesen nyolc Mária-jelenésnek köszönhető.
Ezeknek a jelenéseknek a híre eljutott a temesvári püspökhöz, aki az eset pontos felderítése érdekében öttagú bizottságot küldött a helyszínre, hogy készítsenek jegyzőkönyvet a jelenésekről, valamint a gyógyulásokról. A fennmaradt feljegyzések szerint a betegek arra kérték egészséges kísérőiket, hogy kendőikkel itassák fel a nedvességet a harmatozó falról, majd azzal megkenték és megtörölték a szemüket, és látni kezdtek. A mozgássérültek is meggyógyultak itt, ők egy garabolynyi mankót hagytak emlékbe a templomban. Egy töröktopolyai hatéves kislány, valamint egy törökbecsei tizenhat éves lány is meggyógyult; utóbbi korábban csak a falat tapogatva tudott járni, és még az emberi alakokat sem ismerte fel. Az egyik jelenés alkalmával tízezer ember gyűlt össze. A zarándokok gyalog érkeztek, a poggyászukat kocsira tették, mivel Bánát-szerte elterjedt a hír, hogy a Szűzanya ismét megjelent, és közbenjárásának köszönhetően csodás gyógyulások történtek.
A pénteki programok 16:30-kor kezdődnek keresztúti ájtatossággal. A bűnbánati liturgia 17:30-kor indul a szabadtéri oltárnál msgr. Pál József Csaba temesvári megyés püspök vezetésével, majd a zarándokoknak lehetőségük lesz szentgyónásra és szentáldozásra. Az ünnepi püspöki szentmise 19 órakor kezdődik a szabadtéri oltárnál, ennek főcelebránsa és szónoka szintén a temesvári főpásztor lesz. A zarándokok ezt megelőzően a szabadtéri színpad előtt ünnepi vesperással, esti imaórával, valamint dicsőséges rózsafüzérrel töltődhetnek fel lelkileg. A szentmise után gyertyás körmenet következik, majd a templomban felajánlási ima Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A búcsú szombaton a 10 órakor kezdődő szertartással ér véget.



