2025. július 10., csütörtök

A magyaroké maradt

Saját székházhoz jutott a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület

A cikkhez képgaléria tartozik.

A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület idén fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Az egyesület az elmúlt évtizedekben – dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének értékelése szerint – tartalmas tevékenységeket folytatott azért, hogy összefogja a helybéli szórványmagyarságot, és hogy Nagykikindán megmaradjon a magyar szó.

Szavai szerint az egyesület eddig egy önkormányzati bérleményben dolgozott, melyben az elmúlt években több befektetés is megvalósult Magyarország Kormányának és a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően.

– Az iskolanővérek két évvel ezelőtt hagyták el a nagykikindai otthonukat. Amikor megtudtuk, hogy értékesíteni szeretnék az ingatlant, úgy döntöttünk, hogy mindent megteszünk azért, hogy a nagykikindai magyarságé maradjon ez a patinás épület. Amikor Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével a temerini székház felújításáról tárgyaltunk, akkor ezt az ingatlant is szóba hoztam. Kértem, hogy a jövőben, amikor a lehetőség megteremtődik rá, Magyarország Kormánya támogassa ezt a célkitűzésünket is. A miniszterelnök úr annyit mondott, hogy „ezt azonnal megcsináljuk” – mesélte a VMSZ elnöke.

 

A vendégek számára előadással is készültek (Fotó: Szél Bálint Ildikó felvétele)

A vendégek számára előadással is készültek (Fotó: Szél Bálint Ildikó felvétele)

Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár az egyesület új és régi épületét is megtekintette. Szavai szerint más érzés az, amikor az irodában a vajdasági elektronikus sajtót áttekintve értesülnek egy-egy szervezet munkájáról, szükségleteiről, és teljesen más érzés az, amikor személyesen elmegy a terepre, ahol kezet foghat azokkal, illetve a szemükbe nézhet azoknak, akiknek segítséget nyújtottak.

– Fontos, hogy a Nagykikindán működik egy olyan szervezet, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt élő magyarságot összetartsa. Működik itt amatőr színjátszás, kézimunka- és néptánccsoport is. Az itt, általam is tapasztalt energiákat közvetítette dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke azon az ominózus tárgyaláson, amelyen Orbán Viktor örömmel mondott igent. Fontos köszönetet mondanunk a nővéreknek is, Alix és Bernadette nővérnek, akik a helyi magyar érdekképviselethez fordultak az épület értékesítése ügyében – közölte Nagy János.

Az Egység Művelődési Egyesület néptáncosai és a Viola kézimunka csoport már birtokba is vett egy-egy szobát az új otthonukban, mely 1400 négyzetméternyi területet ölel fel. Tóth Ramóna, az Egység Művelődési Egyesület elnöke elárulta azt is, hogy az ingatlanért 120 ezer eurót fizettek.

 

A József Attila Színtársulat tagjai bemutatták a Bözsi mindent elintéz című színdarabot (Fotó: Szél Bálint Ildikó felvétele)

A József Attila Színtársulat tagjai bemutatták a Bözsi mindent elintéz című színdarabot (Fotó: Szél Bálint Ildikó felvétele)

– A nővéreknek is fontos volt, hogy az épület a magyar közösségé maradjon, amiért mi hálásak vagyunk. Köszönettel tartozunk Magyarország Kormányának, a Magyar Nemzeti tanácsnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek is, amiért támogattak bennünket. A kertet önkénteseink segítségével már kitakarítottuk. A garázs már nagyon rossz állapotban van, azt szeretnénk lebontani, hogy egy szabadtéri színpadot állítsunk fel a helyére, ahol könyvbemutatókat, előadásokat, koncerteket tarthatunk – újságolta az elnöknő.

Az egyesület egy előadással is készült a vendégeknek. Bemutatkozott a József Attila Színtársulat, gitárjátékkal készült Komarek Márió, Kiss Tivadar, a Magyar Állami Operaház magánénekese pedig hangjával bűvölte el a megjelenteket. A nagykikndai Egység ME új épületét mások mellett Csallóközi Eszter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Hugyik Richárd, a MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke tekintette meg.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Tóth Ramóna, az Egység Művelődési Egyesület elnöke Nagy Jánosnak és dr. Pásztor Bálintnak a nyárra vonatkozó felújítási terveikről beszélt (Fotó: Szél Bálint Ildikó felvétele)