2024. május 9., csütörtök

Színpadon a Tánc-történet című alkotás

A Vajdasági Kamara Táncegyüttes Nagykikindán előadást tartott

Szombaton este a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület színpadán a Tánc-történet című előadással mutatkozott be a Vajdasági Kamara Táncegyüttes. Az előadás művészeti vezetője Patyerek Csaba, akitől megtudtuk, hogy ezt a műsort még 2019 és 2020 környékén készítették el először.

– Akkor elindultunk vele tájolni, csak ugye jött a világjárvány, ami megszakította ezt a folyamatot. Igazából most kaptunk arra lehetőséget, hogy újra elkezdjük és továbbvigyük. Mi úgy gondoltuk, hogy mindenféleképpen megérdemelne még néhány állomást, illetve megállót. Ami az előkészületeket illeti, az egy bő fél évig tartott, először betanultuk a táncanyagokat, összeállítottuk a koreográfiákat, majd színpadra vittük a műsort, és onnantól kezdve minden ment a maga útján – mesélte a művészeti vezető, aki az előadás céljára is kitért.

– Fontos, hogy a közönség megismerhesse az európai, majd szűkebb hazánk táncainak történeti alakulását, fejlődését. A műsor menetén keresztül láthatják, hogy egy-egy művészeti kor divathulláma hogyan alakította és milyen hatással volt Európa, majd hazánk táncaira. Végül azok milyen formában ágyazódtak be a helyi tánckultúrákba, maradtak fenn napjainkig – tette hozzá Patyerek Csaba.

A koreográfusok Rémi Tünde, Appelshoffer János, Nagypál Anett és Kádár Ignác voltak, a zenei kíséretet pedig a Fokos zenekar biztosította. A rendezvény további helyszínei: február 24-én Kishegyes, március 2-án Temerin, március 9-én Újvidék. A program megvalósulását a Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Nyitókép: A középkort a kör-, illetve a füzértáncok jellemezték (Fotó: Vidács Hajnalka)