2024. május 8., szerda

Mindig van tennivaló

Falunapokat ünnepel Magyarittabé

Magyarittabé mai lakosainak az ősei 237 évvel ezelőtt, 1786-ban, a harmadik betelepítés során Békés területéről indultak útnak, hogy a török üldöztetés után új életet kezdjenek. A magyarittabéiek ma is a békésihez hasonló tájszólásban beszélnek, és őseik más szokásait is őrzik, a népviseleteket, a fonott kalács (amit fonatos kalácsnak is hívnak), illetve a közösségben történő csigatészta készítését.

EGYMÁS MUNKÁJÁT SEGÍTVE KÖNNYEBB

Az itt élő emberek többnyire földművelésből élnek, ez az első számú munkalehetőség, de idénymunkásként dolgozhatnak a Carrots cégben, a Testvériség vagy a Mrkšić Földműves Szövetkezetben. Kerekes József tanácselnök értékelése szerint jelenleg hétszázan élnek a faluban, és egyre többen vásárolnak itt házat, tehát egyre nehezebb üres lakóépületet találni.

– Még nem mondhatnám, hogy pozitív tendenciát észlelünk, de lassan kezdenek megtelni az üres házak, amelyek eladóvá váltak. Vannak olyan esetek is, hogy a külföldön élő fiatalok vásárolnak házat, és tatarozzák is azt, ami reményeink szerint azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb hazajönnek – fogalmazott a tanácselnök.

A központban található Kossuth-szobor a református templom tövében (Vidács Hajnalka felvétele)

A központban található Kossuth-szobor a református templom tövében (Vidács Hajnalka felvétele)

A faluban hét egyesület működik aktívan, és Kerekestől megtudtuk azt is, hogy a helyi közösség célja, hogy jobban összefogja, összerázza a civil szervezeteket, hogy azok segítsék is egymás munkáját.

– Ami a falu szépítését és rendezését illeti, jelenleg a legtöbb feladatot a virágos egyesületünk végzi, amelynek a hivatalos neve Magyarittabé Jövőjéért Egyesület. Munkájuknak köszönhetően az idén is be tudtunk nevezni a 30. jubileumát ünneplő Virágos Magyarország című versenyre, melynek eredményhirdetése szeptemberben esedékes – mesélte Kerekes József, és hozzátette azt is, hogy idén szeretnék még a központban található parknak a járdáját teljesen felújítani, ezzel lezárva egy kört ezen a részen, ugyanis a kultúrotthon már teljesen fel van újítva, és most már a környéke is eléri azt a szintet, hogy ott nem nagyon kell változtatni semmin, csak fenntartani az elért eredményeket.

A KERÉKPÁRÚT LEHETŐSÉGEKET REJT

A Bega folyó mentén haladva építették ki azt a kerékpárutat, ami Nagybecskereket Temesvárral köti össze, és Magyarittabét is érinti. Az ideiglenes határátkelőnek köszönhetően minden hónap utolsó hétvégéjén két napra megnyitják a kerékpárosok előtt a forgalmat, de a helyiek abban reménykednek, hogy az érdeklődés bővülésével ez majd mindennapossá alakul. A bicikliút egyébként 150 méterre található a falutól, és ebben sok potenciált látnak az ittabéiek.

Összefogással bármi lehetséges (Vidács Hajnalka felvétele)

Összefogással bármi lehetséges (Vidács Hajnalka felvétele)

– A kerékpárút mellett van egy épületünk, amit elkezdtünk rendezni, kitakarítani. Idén szeretnénk a tetőszerkezetét megjavítani, hogy leállítsuk az épület további romlását, bomlását, a későbbiekben pedig oda tervezzük a falu kemencéjét felépíteni és egy régi mesterségek házát kialakítani. Ami azt illeti, van már egy tájszobánk, de az nem felel meg a követelményeknek, ugyanis a padlózata csempézett, és az értékén ez sokat változtat, a bútorok önmagukban hiába felelnek meg egy tájszoba kívánalmainak. Az új helyen szeretnénk megvigyázni a régi szerszámokat, a régi kőműves, földműves, asztalosműhelyből származó a szerszámokat, mert mindenkinek van valamije, amit szívesen odaadna, hogy azt az utókornak is meg tudjuk vigyázni. És ebben a stílusban szeretnénk az egész udvart kialakítani. Nagy szerencsénk, hogy az udvarban van egy ásott kút is, amit szintén ki tudunk használni – számolt be Kerekes József.

ÚJJÁÉLED A BÉGA LABDARÚGÓKLUB

A magyarittabéi Béga Labdarúgóklub idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját, így az öt évvel ezelőtt feloszlott klub az új elnökével új álmokat szövöget. A csapat szeretné visszanyerni a régi fényét, a későbbiek során pedig méltó módon megemlékezni erről a jeles évfordulóról, de mint azt Patai Attilától, az új elnöktől megtudtuk, az elsődleges szempont, hogy el tudjanak indulni ősszel a ligában.

– Újraszerveztük a felnőtt csapatunkat, most 25-en járnak az edzésekre. A fiúk nyolcvan százaléka helybeli, de a szerbittabéi és a toráki jelentkezőknek sem mondtunk nemet. Az edzőnk is toráki. Ők mindannyian honorárium nélkül dolgoznak. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem fog mindenki itt maradni, de ha csak 15–16 ember marad, az egy jó magot jelentene a későbbiekre nézve – számolt be az elnök, és hozzátette, hogy egy gyermekcsapat is összeállt, ahol minden edzésen húszan rúgják a bőrt.

A klub épülete jobb időket is megélt, nyolc évvel ezelőtt, kétmillió dináros támogatásból, végeztek rajta felújítási munkálatokat, de mivel a tetőszerkezet javítása nem történt meg, nem sok nyoma maradt. Az idei Falunapokra készülve befestették a lelátókat, kijavították a tetőszerkezeti problémákat és a bejárati folyosót, valamint a két öltözőt befestették. Mindezt a helyiekkel összefogva és a jó szándékú egyének, vállalkozók támogatásának köszönhetően.

– A későbbiekben szeretnénk a többi termet is kijavítani, most szorít bennünket egy kicsit az idő. Vasárnap délutánra a felnőtt csapathoz egy barátságos mérkőzésre elhívtuk a magyarcsernyei Roham csapatát, velük avatjuk fel a rendbe hozott pályánkat és a felfrissített öltözőinket – tudtuk meg Patai Attilától.

Magyarittabé idén is indul a Virágos Magyarország című versenyen (Vidács Hajnalka felvétele)

Magyarittabé idén is indul a Virágos Magyarország című versenyen (Vidács Hajnalka felvétele)

HÉTVÉGÉN FALUNAPOK

Visszatérve Kerekes Józsefhez a hétvégi falunapi programsorozatról beszélgettünk, amelyet már 17 éve szerveznek meg. Mint az kiderült, reformátusként templombúcsút nem tartanak, így kellett egy ünnep, ami a helyiekről és az elszármazottakról szól, ezért döntöttek anno a Falunapok megszervezése mellett. A program ma délelőtt indul egészségügyi bazárral, ahol vérnyomás-, illetve vércukorszintmérést végeznek, majd véradási lehetőséget is biztosítanak, este pedig a fiatalok diszkót szerveznek.

– A rendezvény központi napja mindig a szombat. Ilyenkor 10:30-kor egy istentisztelettel kezdünk, amit a Kossuth-szobor és a II. világháború hősei tiszteletére emelt emlékmű koszorúzása követ. Délután 14 órai kezdettel kultúrműsort szervez a Búzavirág Hagyományápoló Egyesület, ebben fellépnek a Darnózseliből érkező vendégeink is. Ezt a főzőverseny követi, amelyen általában huszonöt csapat vesz részt, ez legalább kétszáz embert jelent. Este pedig ismét diszkót szerveznek a fiatalok. A vasárnap a sporté lesz, hatodik alkalommal szervezzük meg a nemzetközi sakkversenyünket, lesz pikádó is, és több évnyi kihagyás után labdarúgók veszik a birtokba a futballpályánkat, ugyanis az újjáalakult Béga csapata barátságos mérkőzésre hívta a magyarcsernyei Rohamot. A meccs után élőzenével várjuk a központba az érdeklődőket – zárta gondolatait Kerekes József.

Az érdeklődőket szombaton egész nap büfék, kirakodóvásárosok, sörsátor, vidámpark és kellemes kikapcsolódás várja.

Nyitókép: A központban található Kossuth-szobor a református templom tövében (Vidács Hajnalka felvétele)