2024. október 16., szerda

Csontvelődonornak is lehetett jelentkezni

Kedden önkéntes véradási akciót tartottak Magyarcsernyén

A magyarcsernyei Vöröskereszt községi szervezete és a Vajdasági Vérátömlesztő Intézet kedden délelőtt önkéntes véradási akciót szervezett Magyarcsernyén az Ady Endre Művelődési Egyesület kultúrotthonának előcsarnokában. A felhívásra huszonhárman jelentkeztek, közülük húszan adhattak vért.

– A férfiak évente négyszer, a nők pedig háromszor adhatnak vért. Az önkéntesek egy rövid szűrővizsgálaton is átesnek, ellenőrzik, hogy vashiányosak-e, meghatározzák a vércsoportjukat, és néhány fertőző betegségre is tesztelik őket. Egyik előnye tehát a véradásnak, hogy az önkéntesről bebizonyosodik, hogy egészséges. Nem mehetünk el amellett sem, hogy a véradás egy humánus cselekedet, amely csökkenti a szívroham, az agyi infarktus, de a daganatos megbetegedések kialakulásának a kockázatát is, és azt sem felejthetjük el, hogy emberéleteket menthetünk vele – hangsúlyozta Sötét István aktivista.

A tóbai Szántó Tivadar 2006 óta véradó, harminchét alkalommal adott vért. Megjegyezte, hogy eleinte voltak nehézségei, többször rosszul lett, de kitartóan próbálkozott. 2010-ben valami megváltozott, és azóta is igyekszik évente legalább háromszor vért adni, mert tisztában van a jelentőségével.

– Egy-egy véradást követően nekem is jobb a közérzetem, mert ilyenkor a vérünk is regenerálódik. És azzal, hogy nekem jó, a másiknak is az. Hogy másokon tudunk így segíteni, az egy hatalmas gesztus – értékelt Szántó Tivadar.

A szintén tóbai Kiss Zoltán 2005 óta véradó és negyven véradásnál tart. Elmesélte, hogy a Tóbán dolgozó egészségügyi nővér javaslatára ment el először vért adni, és megtetszett neki.

– Az első alkalommal megtapasztaltam, hogy a véradás fájdalommentes és nem is tart sokáig. Számomra fontos szempont az is, hogy ezzel a humánus cselekedettel másik három, bajban lévő emberen tudok segíteni – osztotta meg tapasztalatait Kiss Zoltán.

A keddi véradási akciónak egy különlegessége is volt. Aleksandrovón él egy hároméves leukémiás kislány, Jelić Glorija, akinek sürgősen csontvelőátültetésre és donorra lenne szüksége, mivel hozzátartozói között nem találtak megfelelőt.

– Ma ennek a kislánynak is megpróbálunk segíteni. Véradóink figyelmét külön felhívtuk erre a lehetőségre, és meglátjuk hányan élnek vele – mondta Sári Piroska aktivista.

Nyitókép: Kedden önkéntes véradási akciót tartottak Magyarcsernyén (Fotó: Vidács Hajnalka)