A nagykikindai majálisozókat színes programokkal, vidámparkkal és rengeteg zöld övezettel várják a következő napokban. Az ünnep központi helyszíne, ahol kirakodóvásár és vidámpark is várja a kiláto...
Nagykikinda
A Nagykikindai Közkórház tájékoztatása szerint, az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is bekapcsolódnak az Euromelanoma bőrrákmegelőző kampányba, és május 12-én, hétfőn két szakrendelőben is ingyenes szűrővizsgálatokat végeznek.
A bőrrák megelőzésével, korai diagnosztizálásával és kezelésével kapcsolatos vizsgálatokat dr.
Tegnapelőtt, az isteni irgalmasság vasárnapján a nagykikindai Misericordia idősek otthonának a 10 éves fennállását, illetve kápolnájának búcsúját ünnepelték. A Nagybecskereki Egyházmegye tulajdonáb...
Pénteken a nagykikindai városi képviselő-testület 9. rendes ülésén megközelítőleg háromórás vita után többségi szavazással fogadták el azt a napirendi pontot, amely egy, Prčanjban található n...
Csütörtökön Nagykikindán a változékony időjárás miatt a Tavaszköszöntő nevű rendezvény szervezői úgy döntöttek, hogy inkább a kultúrközpont színpadán tartják meg az eseményt, amely 10 órakor Branim...
A magyarcsernyei önkormányzat tájékoztatása szerint az elmúlt napokban egy támogatási megállapodást írtak alá a Szerb Köztársaság Családgondozási és Demográfiai Minisztériumával.
A helyi önkormányzat az illetékes minisztérium azon nyilvános felhívására jelentkezett sikeresen, mely a gyermekvállalás ösztönzésére és a családok megerősítésére vonatkozott.

