A nagykikindai református egyházat 18. században alapították meg. A Dositej utcában található templomot 1912-ben építették fel, egy évvel később pedig Magyar Ede szegedi építész tervei alapján az imaház felépítése is megkezdődött. A templomot erdélyi szecessziós stílusban építették. Az épületet és a hozzá tartozó összes ingatlant, beleértve a 67 holdnyi földet is, 1952-ben államosították. Bár a kárpótlás révén mindent visszakaptak, a közösség soha nem heverte ki a fent említett változásokat. A torony tetejét, amely már több hónapja felújítás alatt áll, az 1970-es években egyszer már le kellett bontani, mert több mint 29 méter magas volt – nyilatkozta lapunknak nt. Kovács Csaba magyarabbéi tiszteletes, aki a nagykikindai gyülekezet lelkésze is.
– Nagykikindán csaknem 20 református hívő él. Istentiszteletet havonta egyszer tartunk a templom melletti imaházban. A torony biztonsági kockázatot jelentett, mivel az idő vasfoga megtette a hatását. A híveink bár kevesen vannak, szívügyük a templom, és arra vágytak, hogy azt újítsuk fel. Én is emellett vagyok, de akkor jó lenne, ha többször tudnánk ott istentiszteleteket tartani, illetve ha minél többször megtelne – fogalmazott a tiszteletes.

Nt. Kovács Csaba tiszteletes (Fotó: Vidács Hajnalka)
A nagykikindai református templomot eddig évente kétszer használták, amikor a községben tanuló magyar ballagó diákok számára áldást adtak, illetve az aradi vértanúk emléknapján ökumenikus istentisztelet tartottak ott.
– Mivel a híveink száma miatt szórványközösségnek számítunk – tehát nem vagyunk jogi személyek – így pályázati forrásaink nincsenek, vagy csak nagyon kevés akad. A jogi státuszaink rendezése a Szerbiai Református Egyházban az utóbbi két évben kezdődött el, úgyhogy ha ez a folyamat befejeződik, akkor talán jobb lesz a helyzetünk. Ami pedig az állami költségvetést illeti, mivel az ország összlakosságának csak 0,5 százaléka református – ebbe az arányba az evangélikusokat is beleértjük –, így ami onnan jön vagy jönne, nem lenne elég semmilyen beruházásra. A torony felújítását a nagykikindai egyház a saját bevételéből finanszírozza. Vannak földjeink, amelyeket bérbe adunk, ennek teljes bevételét a templom működésére, felújítására fordítjuk – újságolta nt. Kovács.
A munkálatok befejezését a közeljövőben várják, a tiszteletes szavai szerint már csak a toronyban található kékes, mozaikszerű üvegek cseréje, illetve a bejárat fölött álló előtető felújítása maradt. A templom mellett található a parókia, az is rossz állapotban van.
– Ennek a helyzetnek a megoldása sokkal nehezebb, mivel az az épület műemlékké lett nyilvánítva, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet védelme alatt áll, felújítása jelentős anyagi forrásokat igényel – zárta gondolatait nt. Kovács Csaba tiszteletes.

Nyitókép: A templom tornya a munkálatok előtt (Fotó: Vidács Hajnalka)