2024. október 16., szerda

Testedzés és barátkozás

Nagybecskereken megtartották a vajdasági nyugdíjasok első olimpiáját

Eddig számos regionális sportjátékot szerveztek már a vajdasági nyugdíjas-egyesületek, hétfőn pedig Nagybecskereken megtartották a vajdasági szépkorúak első olimpiáját is. A testedzés fontos az idősek számára, de a hangsúly elsősorban a barátkozáson és a társalgáson volt.

A Zvonimir Vujin Sportcsarnokban mintegy 120 nyugdíjas 24 csapata négy versenyszámban: dartsban (pikado), kapura rúgásban, kosárlabdadobásban és gyorsgyaloglásban mérte össze ügyességét, hallottuk Szalma Károly szervezőtől.

– Az ötlet tavaly született meg, miutás sikeresesen megszerveztük a bánáti nyugdíjasok első olimpiáját. A javaslatot elfogadták a vajdasági és a szerbiai nyugdíjasszövetségben, és úgy döntöttek, hogy Nagybecskerek legyen a házigazdája a vajdasági nyugdíjasok első olimpiájának – nyilatkozta Slavko Šućurević, a Nagybecskereki Nyugdíjasok Városi Szervezetének elnöke.

A szabadkai nyugdíjasok öttagú különítménnyel érkeztek Becskerekre.

– Itt találkozhatunk barátainkkal, új ismeretségeket kötünk. Szórakozunk, énekelünk, táncolunk. Ez nagyos sokat jelent nekünk, nyugdíjasoknak. Mert a korosztályunk már fogyatkozik, és itt tudjuk kiegészíteni a baráti kört a gyárból, ami nagyon hiányzik nekünk – nyilatkozta Takács István szabadkai nyugdíjas.

Az első nyugdíjas-olimpia keretében a szépkorúak részére irodalmi és képzőművészeti pályázatot is kiírtak.