Az AvanTur Banat elnevezésű IPA-projektum keretében befejeződött a kispiaci turisztikai információs központ épületének felújítása. Az eddig játszóházként használt épület most már sokkal több tartalmat kapott, így a turisták rendelkezésére áll, sőt még média-marketing sarkot is kialakítottak benne. A felújított épületet pénteken Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere is megtekintette, hisz az IPA-projektekhez szükséges előfinanszírozást az önkormányzat biztosítja, így volt ez ebben az esetben is. A polgármestert Szarapka Ede, Kispiac helyi közösségének elnöke, a projektum koordinátora vezette körbe. A helyszínen Fejsztámer Róbert a következőket mondta:
– Magyarkanizsa község területén tizenegy IPA-pályázat valósul meg, egyik közülük ez a kispiaci, a Románia–Szerbia határon átnyúló IPA-projekt. Ez a jelentősebb összegű projekt az idegenforgalmi kínálatot hivatott elősegíteni a régióban. A csaknem 270 ezer eurós támogatás 15 százalékának kifizetését az önkormányzat vállalta, és az összeg bőven visszajön majd a kialakított tartalmakból. A teljesen felújított épület, a quadpálya, a megannyi eszközbeszerzés mind-mind Kispiacot gazdagítja és teszi vonzóbbá – szögezte le Fejsztámer Róbert.
BJK felvétele
Szarapka Ede, a projekt koordinátora elmondta, hogy az AvanTur Banat programban megvalósult az első lépés, mégpedig az épület felújítása.
– A vásártér melletti épület teljesen új köntösben pompázik, és hamarosan megnyithatja kapuit a turisták előtt is. Eddig csak a gyerekek használták játszóházként, most pedig a pályázatnak köszönhetően új tartalmakkal bővítettük. Az épület előtt van egy szép nagy terasz, bent két új apartmant alakítunk ki, és hamarosan a berendezés is megérkezik. Elkészült a quadpálya, és nem titkolt szándékunk, hogy a turistákat ezekkel a tartalmakkal csalogassuk Kispiacra. A nyár folyamán elindulhat az élményturizmus a faluban – fejtette ki Szarapka Ede. Azt is megtudtuk, hogy aki majd Kispiacra látogat, annak megannyi érdekes időtöltésben lehet része, hisz quadozhat, madármegfigyelésen vehet részt, kilátogathat a lovastanyára, ugyanakkor megkóstolhatja a házi kecskesajtot is, hisz egybefűzik a programok láncolatát.
Az érdeklődők a Facebookon az Avantur Banat oldalon kísérhetik figyelemmel az eseményeket, és ott idejében tájékozódhatnak a programokról.
Nyitókép: BJK felvétele


