2024. június 16., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

A zene az kell!

Megújul a zeneiskola Magyarkanizsán

A magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskolának több, mint kétszáz tanulója van, és ezt a létszámot már sok éve tartják. A diákok zongora, harmonika, gitár, klarinét, fuvola, cselló, hegedű és ének szakokon tanulhatnak, és nem csak a magyarkanizsai épületben, hanem a horgosi kihelyezett tagozaton, illetve más falvakban is. Ahogy az intézmény igazgatója, Atyimcsev Judit fogalmazott, igyekeznek lefedni az egész községet, hogy minden gyerek hozzáférjen a zenei oktatáshoz. Ezért is fontos, hogy az épület karbantartott és használható legyen. Csütörtökön reggel Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, a VMSZ magyarkanizsai önkormányzati listájának vezetője, valamint Jerasz Anikó, a VMSZ törökkanizsai önkormányzati listajelöltje, Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatásért felelős tagja, Bagány Ágnes, a magyarkanizsai önkormányzat oktatással megbízott tanácstagja és Újvári Zsombor, önkormányzati képviselő-jelöltje a magyarkanizsai zeneiskolában megtekintették a közelmúltban eszközölt fejlesztéseket.

– Tavaly pályáztunk a tartományi titkárságnál, és ebből az 1,4 millió dinárból sikerült az iskola épületének hidroizolációját elkészíteni. A teljes épület külső-belső szigetelését elvégeztük. Az önkormányzat támogatásával három tantermet kibetonoztunk, ezek eddig parkettásak voltak és alattuk föld volt. Ez nagyon fontos, mert már nagyon rossz állapotban volt a padló. Az egész épület valójában komoly renoválásra szorul, de úgy látszik, hogy ez szépen lassan halad előre. Reménykedünk benne, hogy ha megkapjuk a következő pályázaton a kért összeget, akkor folytatni tudjuk a többi tanterem betonozásával, csempézésével, az elektronikai kábelek cseréjével, nyílászárók, mosdók felújításával – mondta az igazgatónő.

– Dicséretes a zeneiskola aktivitása, ugyanis egyre gyakrabban adnak koncertet a diákok, illetve a tanárok. A zenét és a zeneiskolát ily módon is népszerűsítik és ennek hozadéka, hogy egyre többen kaphatnak kedvet hozzá. Nem csak Magyarkanizsán, hanem több településünkön van zeneoktatás, ahol a művelődési otthonok vagy az általános iskolák adnak helyet a gyakorlásnak, viszont a központi épületnek, ahová a legtöbben járnak, kívánatos karban tartottnak lennie. Az iskola vezetősége elkészítette már azt a teljes körű tervet, ami az következő években a felújítás alapja lehet. Amint látszódik, a munkálatok elkezdődtek. Az önkormányzat önrész biztosításával, illetve a felmerülő költségek fedezésében is az intézmény segítségére lesz, azonban a teljes felújításhoz szükséges összeget pályázati eszközökből kívánjuk előteremteni, de mindenképp számíthatnak az önkormányzat támogatására is – emelte ki Fejsztámer Róbert.

Nyitókép: Az Alapfokú Zeneiskolában is folyamatosak a munkálatok (Fotó: Magyarkanizsa önkormányzata)