2024. október 15., kedd

Annak rendje és módja szerint

Január 8-ától üzemel a magyarkanizsai autóbusz-állomás

Régen megépítették a magyarkanizsai autóbusz-állomást a város központjához közel, mégis félreeső helyen, az Idea üzlet szomszédságában, ám a beüzemelése váratott magára. A feltétele az volt, hogy közvetlen közelében szemafor is legyen, a biztonságos közlekedés érdekében, amit tavaly májusban fel is szereltek. Most, januárban pedig 8-ától, azaz hétfőtől át is adják rendeltetésének és megnyitják a várakozók és a Magyarkanizsáról induló, illetve itt áthaladó buszok számára. Továbbá ezentúl a teherjárműveknek tilos itt parkolniuk, ahogy azt az eddigiekben megszokott volt. Bajtai Balázs, a magyarkanizsai önkormányzat Közlekedésbiztonsági Bizottságának elnöke elmondta, hogy megszüntetik a Cnesával szembeni eddigi megszokott buszmegállót, a továbbiakban a könyvtárnál azonban megállnak a buszok, amelyek a másik irányból érkeznek.

Az összes autóbusz kiindulóhelye hétfőtől ez a megálló lesz.  Első lépésként a községi rendeletünket kellett megváltoztatni, mely az autóbuszmegállók helyzetére vonatkozott, amihez a Közlekedési Minisztérium jóváhagyására volt szükség. Most már nincs akadálya a buszállomás üzemelésének. Eddig a városban parkolt buszoknak is itt lesz kötelező  várakozniuk – hangsúlyozta Bajtai Balázs.

Az üzemeltetést az egyetlen magyarkanizsai busztársaság, az Enka Putnički-Lešo Trans végzi, amely tíz éves szerződést kötött az önkormányzattal. A társaság a diákok utaztatásának felelőse is, illetve leginkább csak azt végzi. Ahogy azt a cégvezetőtől, Radulov Zsolttól megtudtuk, mintegy húsz autóbusz indul a városból és halad át azon.

- Fűtött, fedett helyiségben várhatják az utasok a járatokat, és válthatják meg napi, illetve hónapos jegyeiket ezentúl. Székeket is elhelyezünk, és igény szerint lesz nyitva az állomás, egyelőre úgy terveztük, hogy hétköznap délelőttönként, de ha igény mutatkozik rá, akkor ezen változtathatunk is – mondta a Radulov Zsolt, akitől azt is megtudtuk, hogy pótjegyet, peronjegyet nem kell fizetni a magyarkanizsai autóbusz-állomáson.

A községen belül a diákjáratokon kívül szinte nincs is másik, nyaranta egyáltalán nem jár autóbusz például Magyarkanizsa és Orom között. A feltett kérdésre, hogy ez a jövőben változik-e, a busztársaság vezetője, Radulov Zsolt azt válaszolta, hogy nekik az a legjobb, minél több járat van. Voltak kombis próbálkozásaik, hogy az utasokat nyáron is szállítsák, de mivel úgy látták, hogy erre nincs igény, azt is megszüntették. Arra viszont nincs kimutatásuk, hogy mennyien vennék igénybe a szolgáltatást, ha mégis lenne járat.

Nyitókép: Hátfőtől innen indulnak és itt állnak meg a buszok (A szerző felvétele)