2024. május 9., csütörtök

Kihelyezett tagozat a fogyatékkal élőknek

A Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ napközijében minisztériumi engedéllyel megnyílt a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola kihelyezett tagozata. Eddig is hiánypótló munka folyt itt, az értelmi és testi fogyatékkal élő gyermekeket vették szárnyaik alá az önkormányzati üzemeltetésű intézményben, ahol egész évben foglalkoztatják őket. Most a fogyatékkal élő, általános iskolás korú gyermekek számára újabb szolgáltatással bővült a tevékenység. Mindazok a községbeli gyermekek, akik a hagyományos iskolai oktatásba nem integrálhatók, itt megtalálhatták helyüket. Óriási segítség ez a családoknak, ahol olyan gyermeket nevelnek, aki speciális igényű, hiszen a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat eddig vagy Szabadkára, vagy még messzebbre, akár Szegedre is utaztatták, természetesen szülői kísérettel. Mostantól Magyarkanizsán, a Petőfi Sándor 44. alatt is folyik olyan foglalkoztatás, mely ezeknek a gyerekeknek megfelelő. Jelenleg öt kisgyereket fogadtak, akik mellé kísérő és gyógypedagógus is szükségeltetik.
Bagány Ágnes, a községi tanács oktatással és ifjúságpolitikával megbízott tagja elmondta, hogy az önkormányzat számára nagyon fontos, hogy azok a gyerekek is helyben maradjanak, akiknek speciális igényeik vannak. Az önkormányzati működtetésű intézményben minden adott a számukra.
Rácz Major Diána kislánya is Magyarkanizsán maradhatott ezáltal, ami a szülő elmondása szerint nagyon nagy segítség, hisz nem kell a kisgyermeket kiszakítani megszokott közegéből, helyben kapja meg azt a törődést, mely az ő igényeinek és fejlettségének megfelel.
Dudás Zita gyógypedagógus, logopédus és értelmileg akadályozott gyermekek tanára most kezdte meg a munkát Magyarkanizsán, ő irányítja a gyermekekkel való foglalkozást. Mint mesélte, nagyon összetett folyamat egy napjuk kialakítása, de a gyermekek érdekeit középpontba helyezve foglalkoznak velük reggeltől délutánig.
Most öt gyermek jár a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központba, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola kihelyezett tagozatára, ahol szeretnék a jövőben is folytatni ezt a fajta tevékenységet, hogy kaput nyissanak a község minden speciális igényű gyermekének.

Nyitókép: A gyermekek otthonosan mozognak ebben a közegben (Gergely Árpád felvétele)