2024. május 10., péntek

Velebitiek főzték a legjobb ajvárt

Lezajlott a X. Ajvár-bajvívó

Magyarkanizsa község is részt vesz az Ajvár-bajvívó versenyben, amikor majd kiderül, hogy ki kerül tovább a belgrádi döntőbe, hogy ott az országos versenyen mutathassák meg főzőtudományukat. A döntőben nyertes paprikapép aztán egy évig megtalálható a forgalomban, a boltok polcain. A megmérettetést egyszer már községbeliek nyerték meg, és mindig ugyanazzal a lendülettel vágnak neki, mint akkor. A most tizedik alkalommal megrendezett verseny a községben először Magyarkanizsán zajlott le, majd átkerült Velebitre, és ott találta meg igazi otthonát.

Jenei Klementina felvétele

Jenei Klementina felvétele

Látszott ez most szombaton is, amikor már tíz óra után felállították kis napellenzős sátraikat a csapatok. Most a tűző napsütés ellen védekeztek, nem úgy, mint tavaly, amikor szakadó esőben főztek. Bebizonyosodott azonban, hogy sem eső, sem tűző napsütés, semmi nem szegi a részvevők kedvét, hogy nekiálljanak ajvárt főzni. Először is a szabad tűzön megsütik a paprikát, majd jöhet a hámozás, a pépesítés, az ízesítés. Mindenkinek megvan a maga jól bevált receptje, amely csak árnyalatnyiban különbözik, de ez épp elég ahhoz, hogy az egyik ízletesebb legyen a zsűri számára, mint a másik. Mindeközben a velebiti iskola udvarában, ahol a verseny zajlott, szórakoztató programokkal is készültek a szervezők, a műsorvezetők pedig gondoskodtak a jó hangulat fokozásáról. A Magyarkanizsa községbeli kistelepülésen van egynéhány ünnepnap, de minden bizonnyal ez az egyik olyan, ami a falu apraját-nagyját megmozgatja és kicsalogatja a közösségi térre, ahol igazi közösségi élményben lehet részük. A község minden településen egy rendezvényt kiemelten támogat, és Velebiten ez az ajvárfőző verseny.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere is kilátogatott a szombati eseményre, ahol üdvözölte a jelenlevőket, megnyitóbeszédet tartott, melyből az ott élők érezhették, hogy ugyanolyan fontosak, mint a többi település lakói. Lapunknak adott külön nyilatkozatában elmondta, hogy ez a tíz év bebizonyította, hogy a községbeliek is szívesen vesznek részt az ajvárfőzésben.

Jenei Klementina felvétele

Jenei Klementina felvétele

– Az itt lakó közösségnek ez a fő nyári rendezvénye, mely Velebiten talált otthonra, és nagyon elfogadottá vált. Vannak olyan résztvevők, akik hosszú évek óta visszajárnak, és várják már. Az országos szintű versenyben már nyert velebiti csapat, és az ő ajvárjukat meg lehetett vásárolni a legnagyobb üzletláncokban. Van kereskedelmi vonzata is, hisz aki megnyeri az országos versenyt, jelentős összeget kap, de sokkal fontosabb az az ismertség, amire Velebit és Magyarkanizsa szert tesz ezáltal – mondta a polgármester.

A velebiti helyi közösség oroszlánrészt vállalt az esemény lebonyolításában, de nem esett nehezükre – tudtuk meg Balázs Jadrankától, a velebiti helyi közösség titkárától.

– Jubiláris versenyünkön tíz csapat vett részt, a községből és még Törökkanizsáról is érkeztek. A háromtagú zsűriben a belgrádi finálé győztese és két szakember döntötte el, hogy kik főzték idén a legjobb ajvárt Velebiten. Mi adtuk a helyet, és a versenyzők a paprikát is helyben kapták. Törekedtünk a jó hangulatra, ennek érdekében Szerbkeresztúrról hívtunk művelődési egyesületet vendégszerepelni, illetve törökkanizsaiak népzenét is szolgáltattak. Velebit számára nagyon fontos rendezvény ez, hisz hírünket viszi, nekünk az a lényeges, hogy a falubeliek és a vendégek is jól érezzék magukat, és erősítsük a közösségi érzést – mondta a falu helyi közösségének titkára.

Jenei Klementina felvétele

Jenei Klementina felvétele

A reggeltől estig tartó ajvárfőzésben a törökkanizsai Dositej Obradović Szakközépiskola és Gimnázium csapata, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont csapata, a Ličani i ličanke, a Kumovi, a Magyarkanizsai Gyógyfürdő, a horgosi Tisza Menti Vízművek, a Bake i deke, a Maja, a Stankovići és a Milaja nevű csapatok vettek részt, amelyek közül a velebiti Ličani i ličanke csapata főzte a legjobb ajvárt a zsűri értékelése szerint, így ők jutottak tovább a belgrádi döntőbe.

Nyitókép: Jenei Klementina felvétele