2025. június 16., hétfő
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx

Magbörze Magyarkanizsán

A Tisza menti településen egészen bejáródott már az ökokert mozgalom, a Meta Terra Egyesületbe tömörülők mindegyike a biotermelést helyezi előtérbe. Évente több összejövetelük is szokott lenni, melyre nem csak Magyarkanizsáról, hanem például Zentáról, Adáról is érkeznek vendégek. Ilyenkor tapasztalatot cserélnek, bemutatják egymásnak a terményeiket és még csereberélnek is. Most szombaton azonban egy nagyobb lélegzetvételű eseményt szerveztek, melynek a Magbörze nevet adták, ám jóval többről szólt ez a nap, mint a magok csereberéjéről.

Már délelőtt előadások folytak a Cnesa színháztermében, ahol helyi és magyarországi előadók tartottak szakmailag nagyon komoly és értékes előadásokat. Közben az előtérben pedig felsorakoztak a tagok és mindazok, akik fontosnak tartják az egészséges életmódot. Amellett, hogy vetőmagokat lehetett venni, megjelentek a termékek is. Kézművesek is becsatlakoztak, saját maguk által előállított ékszerek is megjelentek a palettán, de volt ott aszalt paradicsom és tönkölykenyér, kovászos kenyerek, természetes üdítők. Egyúttal meg lehetett ismerkedni a környékbeli biotermelőkkel, beszélgetésre, csereberére és vásárlásra is alkalmat adott a nap, melyre folyamatosan érkeztek a látogatók.

Bödő Kálmán, az esemény egyik szervezője elmondta, hogy azért is fontosak az ilyen összejövetelek, mert azok, akik esetleg még tudnak arról, hogy mi mindent emelnek le a boltok polcairól, ilyenkor amellett, hogy teljes felvilágosítást kapnak, arról is tudomást szerezhetnek, hol tudnak hozzájutni a tiszta forrásból származó magokra, termékekre, ételekre.

Nézelődni és tájékozódni is lehetett (Fotó: Puskás Károly)

Nézelődni és tájékozódni is lehetett (Fotó: Puskás Károly)

Magyar ember Magyar Szót érdemel
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
                                                                                                                                                                                                                                
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx