2024. május 9., csütörtök

Elkezdődött a II. Oromi Sörfesztivál

Színes programokkal és rengeteg sörrel várták az érdeklődőket

Pénteken 20 órakor hivatalosan is megnyitották a II. Oromi Sörfesztivált, valamint az Oromiak Hatodik Világtalálkozóját, amelyre szombaton kerül sor. Az oromi helyi közösség és az Orom fejlődéséért Polgárok Egyesülete szervezésében  másodszor rendezték meg a sörfesztivált az általános iskola udvarában.

Késő délután 18 órától sörhöz kapcsolódó ügyességi játékokban mérhették össze erejüket a jelenlévők. Volt sörpong, korsótartás, sörivó és kötélhúzó, valamint asszonycipelő verseny is. A tavalyi sikeres nyitórendezvény után idén jóval gazdagabb étel és ital kinálattal, valamint többféle sörrel várták a rendezvényre kilátogatókat. A helyszínen lehetett vásárolni kürtőskalácsot, fagylaltot, különféle kézműves terméket és persze sört minden mennyiségben.

A jelenlévőket Erdélyi Olivér, az oromi helyi közösség elnöke köszöntötte és felhívta a figyelmet arra, hogy az első sörfesztivál ötlete tavaly onnan jött, hogy megpóbálták az Oromiak Világtalálkozóját szinesebbé tenni.

A férfiak kötélhúzásban mérték össze erejüket (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

A férfiak kötélhúzásban mérték össze erejüket (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

– Az elmúlt év nagyon sikeres volt, nagyjából ezer látogatót vártunk, de megközelítőleg 4 ezren jöttek el. Idén az Apatini sörgyár 6 különböző fajta söre kapható a rendezvényen, emellett a zentai Arator kézműves sört is kipróbálhatják a jelenlévők. Délután az ügyességi játékok voltak a legnépszerűbbek, estére pedig a koncerteké a főszerep. Az Eridamus együttes, valamint az Ex-Yu Bendet láthatják ma azok, akik kilátogatnak a sörfesztiválra. A koncertek után dj Maxy és dj Defrax szolgáltatják a talpalávalót. Édemes kiemelni, hogy a tavalyi hiányosságokra igyekeztünk odafigyelni és jobban felkészülni. Egyértelműen az előző évben kevés volt a sörcsapok száma, ezt most megnöveltük, valamint az ital és étel sankot is bővítettük. Bízunk benne, hogy idén is sokan ellátogatnak Oromra. Az első sörfesztivált kicsit szkeptikusan fogadták a helybéliek, nem voltak benne biztosak, hogy egy olyan kis közösség mint a miénk meg tud szervezni egy ekkora fesztivált. Ebben az évben már mindenki optimista volt, bíztak abban, hogy egy még jobb rendezvényt tudhatunk a magunkénak és nem csak a Malomfesztiválról lesz híres Orom, hanem a Sörfesztiválról és a már évek óta működő világtalálkozóról is – mondta Erdélyi Olivér.

Szombaton már kora délutántól a világtalálkozóval folytatódik a buli, számos programmal váják a család apraja-nagyját.

Az eseményhez fotógaléria kapcsolódik, ITT találja.

Nyitókép: Már délután nagyban folyt a finomabbnál finomabb csapoltsör (Fotó: Gergely Árpád felvétele)