2026. január 13., kedd

Aranyos Kláráé az Aranytoll díj

Díjkiosztó a magyarkanizsai újságíró-szervezetben

Az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete csütörtökön este tartotta hagyományos díjkiosztó ünnepségét. Az est vendége volt dr. Sarnyai Zoltán, az MNT tagja, akivel az oktatás helyzetéről folytattak interaktív beszélgetést.
Sarnyai beszámolt róla, hogy a felmérések szerint a vajdasági magyarok közül nagyon kevesen szereztek egyetemi diplomát, ezért indították el az ösztöndíjpályázatot, remélve, hogy javítani tudnak az arányon.
Szóba került az is, hogy szükség van-e és lenne-e lehetőség kollégiumot nyitni Magyarkanizsán az utazó diákoknak, mivel a Beszédes József-középiskola az elmúlt évben egyre több sikert arat, és amennyiben lehetővé tennék, hogy a diákokat helyben szállásolják el, talán Vajdaság távolabbi pontjairól is érkeznének ide tanulók.
A beszélgetésben érintették a készülő médiatörvény egyik alappontját, mégpedig a magánosítás kérdéskörét. Sarnyai külföldi példákra hivatkozva elmondta, hogy nem kellene szigorúan minden médiumot az önkormányzatok hatásköréből kivonni, mivel a legtöbb képtelen profitot termelni, és nem is ez a feladata.
A beszélgetés után az egyesület elnöke, Röhrig Ottó elismerésben részesítette Losoncz Ernő sporttudósítót, az Aranytoll díjat pedig Aranyos Klára, az Új Kanizsai Újság munkatársa kapta tudósításaiért, valamint az utóbbi időben egyre sűrűbben megjelenő vezércikkeiért.

Magyar ember Magyar Szót érdemel