2024. május 10., péntek

Indul a szabadegyetem

Rangos előadók, műhelymunkák és fergeteges bulik várják a fiatalokat Kishegyesen

Tegnap a kishegyesi Kátai-tanyán megkezdődött a XIX. Vajdasági Szabadegyetem. Az idén is számos neves előadó várja a fiatalokat, valamint izgalmas műhelymunkák és fergeteges esti bulik. Győri Viktor, a VIFÓ elnöke és az esemény szervezője arról számolt be, hogy az idei témák meghatározását felmérések előzték meg.

– Összeállt egy igényfelmérést végző csapat, és az előző szabadegyetemek tapasztalatai alapján meghatározta az igényeket. Emellett kiküldtünk egy Google Forms-igényfelmérést is. Ezek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a fiatalokat inkább a gyakorlati gazdasági kérdések, a vállalkozás, a világválság és a politikai helyzet érdekli. Ezért az egész hetet erre a koncepcióra építettük. A napi felosztás úgy néz ki, hogy vannak előadások, valamint műhelymunkák, ahol gyakorlatiasan kidolgoznak egy-egy témát. Illetve vannak csapatjátékok, mert azt mindenki élvezi, este pedig koncertek és buli – mondta el Győri, majd arról is szólt, hogy az idén is igen rangos előadókat hívtak a szabadegyetemre. Előadást fog tartani többek között Potápi Árpád János, Pásztor István, Lázár János, Magyar Levente, Pásztor Bálint, Juhász Bálint, Balatoni András, Illés Boglárka és még sokan mások.

Az idén nagy volt az érdeklődés a szabadegyetem iránt. Búcsú Ákos, a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület alelnöke, a szabadegyetem szervezője elmondta a médiának, hogy a létszámot illetően nincsenek megkötések.

– A szabadegyetem 130 főt tud fogadni, és nagyon örülünk, hogy ezúttal, a tavalyi évtől eltérően, nincs semmilyen létszámkorlátozás, így telt házas a rendezvény. A szervezésnek egy 15 fős lelkes csapattal vágtunk neki tavasszal, vendégeket pedig a Kárpát-medence minden tájáról várunk. Elsősorban mégis a vajdasági fiatalokra számítunk, ez is a célunk. Azt is el kell mondani, hogy a VIFÓ számos ifjúsági partnerszervezettel rendelkezik Kárpát-medence-szerte, akiktől meghívott vendégek jönnek, Erdélyből, Felvidékről, Muravidékről stb. Tavaly azt tapasztalatuk, és az idén is, hogy a résztvevők több mint 50 százaléka 18 és 22 év közötti, és új résztvevő. A többiek a visszatérő szabadegyetemisták és néhány évvel idősebbek – mondta el Búcsú, majd arról is szólt, hogy nem csak azok vehetnek részt az előadásokon, koncerteken, akik a szabadegyetem egészére regisztráltak.

Búcsú Ákos és Győri Viktor (Lakatos János felvétele)

Búcsú Ákos és Győri Viktor (Lakatos János felvétele)

– Ahogy az eddigiekben, úgy az idén is törekedtünk arra, hogy biztosítsuk a részvételt azok számára, akiket csak az előadások vagy csak a koncertek érdekelnek. Vannak előadásjegyeink, illetve esti jegyeink, vagyis kétfajta napijegyet tudunk biztosítani. Az előadásjegyek 1500 dinárba kerülnek, és pénteken, valamint szombaton a délelőtti idősávra vonatkoznak, emellett az ebédet is magukban foglalják. A 800 dináros esti jegyek is péntekre és szombatra vonatkoznak, a szórakoztató jellegű koncertekre. Fontos tudnivaló, hogy ezek a jegyek csak limitált számban kaphatók, a Vajdasági Szabadegyetem Facebook-oldalán megtalálható minden információ, hogy hogyan kell regisztrálni a napijegyekre – számolt be a szervező.

Fiatalokról lévén szó, a szórakozás is igen fontos faktor egy ilyen rendezvényen. A szervezők ezért ismert előadókat hívtak meg az esti bulikra. DJ-k és akusztikus formációk is szerepelnek a fellépők között, ma pedig az egyetem résztvevői Palicsra utaznak, ahol részt vesznek a Halott Pénz együttes koncertjén.