2025. október 2., csütörtök

Tehetségek tábora

Természettudományi ismereteiket bővítik a bácsfeketehegyi iskola tehetséges diákjai a Kátai-tanyán

A bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola háromnapos, kétnyelvű tábort tart a kishegyesi Kátai-tanyán. A tábor tegnap kezdődött, és pénteken ér véget. A résztvevőket azok közül válogatták ki, akik kitűnő tanulmányi eredményt értek el, és érdeklődnek a természettudományi tantárgyak iránt.

A tábort szerdán délelőtt Faragó Péter iskolaigazgató nyitotta meg, és elmondta, hogy egy tudós tábor elképzelése fogalmazódott meg bennük, mert úgy érzik, hogy a természettudományok háttérbe szorulnak az általános iskolai oktatásban. A táborba a kitűnő tanulmányi eredményű tanulókat válogatták be, akik három napon keresztül vesznek részt különböző érdekes előadásokon.

Ez alatt az idő alatt az elméleti órák mellett izgalmas kísérleteket is végeznek – tudtuk meg az igazgatótól, aki arról is szólt, hogy a táborban a tehetséges diákok a fizika, a biológia, a kémia, az informatika és a csillagászat világába mélyednek el.

 

A kísérletezés nagyobb szerepet kap, mint az iskolában (Fotó: Lakatos János felvétele)

A kísérletezés nagyobb szerepet kap, mint az iskolában (Fotó: Lakatos János felvétele)

A tábor ideje alatt étkezést és ottalvást biztosítanak a résztvevők számára – közölte Faragó Péter. Mivel a bácsfeketehegyi iskola kétnyelvű, ezért a gyerekek aránya is így oszlik el, a résztvevők egyik fele magyar, a másik fele pedig szerb. A gyerekek és a szülők is örömmel fogadták a tábor ötletét – mondta az igazgató, és hozzátette, hogy a program nagyon hasznos, és reményeik szerint jövőre is megszervezhetik, amennyiben pályázati úton ismét biztosítanak rá anyagi forrást. 

A bácsfeketehegyi iskola tudós táborát a tartományi oktatási titkárság támogatja.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Faragó Péter megnyitja a tábort (Fotó: Lakatos János felvétele)