2025. szeptember 29., hétfő

Ötvenen mérettettek meg

Bácsfeketehegyen megtartották a műfordítások vers- és prózamondó versenyét

A bácsfeketehegyi Bányai János Emlékházban szombaton került sor az Arcok üveg mögött Műfordítások Vers- és Prózamondó Versenyére. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete által szervezett megmérettetésre mintegy 50 tanuló nevezett be, tudtuk meg a szervezőktől. Szatmári Melitta, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy idén 15. alkalommal tartották meg az eseményt.

– Nagy öröm számunkra, hogy mintegy 50 versmondó jelentkezett erre a találkozóra. Ez bizonyítja azt, hogy az irodalom és a költészet ma is él, és a fiatalok foglalkoznak vele. A Szép szó táborunk nem titkolt célja az is, hogy felkészítse a versmondókat az őszi versenyekre. A diákok kevesebbszer nyúlnak műfordításhoz, és nincs másik olyan találkozó Vajdaságban, ahol műfordítást lehetne mondani. Mi valamikor azért álmodtuk meg ezt a találkozót, hogy szólaljanak meg azok a költemények is, amelyek műfordítások és neves költőink tollából jelentek meg. Azáltal, hogy a gyerekek verssel foglalkoznak, nemcsak a mi lelkünk gazdagszik, akik ezt hallgatjuk, hanem azoké is, akik ezt művelik. Emellett ez egy nagyon jó találkozási pont a fiataloknak, ahol hasonló érdeklődési körű gyerekekkel oszthatják meg gondolataikat, beszélhetnek irodalomról, költészetről és érzésekről. Ez a találkozó erre is kiváló alkalom – fogalmazott az elnök, majd arról is szólt, hogy rendezvényüknek közösségteremtő és -formáló szerepe is van. Olyan fiatalokat akarnak kinevelni a versmondó egyesületekből, akik tudnak befelé figyelni, megosztják az érzéseiket, ha máshogy nem, akkor verseken keresztül – mondta Szatmári Melitta.

Az idén a versmondó verseny zsűrijét Póka Éva színművész, Kőműves Csaba Bence színművész és Bede Noémi logopédus alkották. A zsűri döntése értelmében a következő eredmények születtek: a 2–4. osztályosoknál Szekeres Gréta lett az első, Sörfőző Dorka a második és Kokrehel Adrienn a harmadik. Az 5–6. osztályos kategóriában Salamon Zsófia az első, Farkas Franciska a második és Pressburger Jázmin a harmadik. A 7–8. osztályosoknál Sebestyén Alen végzett az élen, őt követte megosztott második hellyel Kerekes Tamara és Hajvert Zalán, valamint a harmadik helyen Faragó Petra. A középiskolásoknál Góli Boglárka lett az első és Vanger Gréta a második.

A XV. Arcok üveg mögött Műfordítások Versmondó Versenyét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a tartományi művelődési titkárság, a tartományi oktatási titkárság, Kishegyes község önkormányzata és a Solymosy Könyvesház támogatták.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János felvétele