A bácsfeketehegyi Szüreti Napokat minden év szeptemberének második hétvégéjén tartják meg. A település hagyományőrzői lovas kocsikkal járják be a falut, a táncosok és a zenészek műsorokat adnak elő a megállóhelyeken, ahol a helyiek vendégelik meg őket. A szervezők szombaton ingyenes lángost biztosítanak napközben a készlet erejéig, valamint promóciós birkapaprikás is vásárolható. Az ételjegyeket elővételben Fekete Tímeánál lehet megvásárolni reggel 9 órától.
A rendezvények sora már pénteken megkezdődik, amikor 17 óra 30 perckor a Juhász zenekar koncertje kezdődik a nyári színpadon, majd 20 órától szüreti bál lesz a kultúrotthonban. Szombaton kora reggel a néptáncosoktól és a népzenészektől lesznek hangosak Bácsfeketehegy utcái, hiszen élő zenés lovas kocsis felvonulás veszi kezdetét reggel 9 órakor. A megállókon fellép a szervező egyesület népiének-, népzene- és néptáncszakosztálya.
A megállók a következők: piactér, Lódi pincészet, Kerekes kút, Koncz Dezső családi gazdasága, majd a nyári színpadon zárul a felvonulás. A főzőverseny is 9 órakor veszi kezdetét a színpad körül. A délelőtt folyamán kun játékok, íjászbemutató és jurtaállítás is várja az idelátogatókat a bajsai Testvériség Művelődési Egyesület közreműködésével. Az igazán bátrak 13 és 16 óra között íjászversenyen vehetnek részt úgyszintén a nyári színpad körüli téren. Vasárnap 9 óra 30 perctől ünnepi istentisztelet lesz a helyi református templomban.
A Szüreti Napok keretében tartják meg a szőlész-borász találkozót és a kun hagyományőrző találkozót is. A szüreti rendezvénysorozat szervezői: a bácsfeketehegyi helyi közösség, a Zöld Dombok civil szervezet, a Karatepe civil szervezet, a gazdakör, valamint a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület.

Nyitókép: A bácsfeketehegyi Szüreti Napokat minden év szeptemberének második hétvégéjén tartják meg (Fotó: Archív)