Bácsfeketehegyen együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE). A kapcsolat évtizedek óta egyre szorosabb, most azonban hivatalossá is vált.
Az erről szóló dokumentumot Bácsfeketehegyen, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Központi Otthonában, az úgynevezett Leuenbergi Otthonban dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke, valamint Harangozó László, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke látta el kézjegyével. Katona Viktória, a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, egyben a határon túli szolgálatokért felelős lelkipásztor elmondta, hogy a mintegy húsz éve alapított Magyar Református Szeretetszolgálat életében a kezdetek óta kiemelt szerepet játszik a határon túli magyarság támogatása. Az elmúlt években a Délvidéken élő testvérek is többször bekapcsolódtak az MRSZ által hirdetett programokba, az alapítvány pedig szerepet vállalt a Szerbiai Református Keresztyén Egyház diakóniai szolgálatában – legyen szó gyermekek megajándékozásáról karácsonykor, vagy ifjúsági táborokban végzett szolgálatról.
A Kárpát-medencei Református Diakóniai Tanács kétnapos ülésének zárásaként együttműködési megállapodást írt alá a Szerbiai Református Keresztyén Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat annak érdekében, hogy a jövőben szervezett keretek között támogassák és előmozdítsák a határon túli missziói szolgálatot. Az együttműködés célja, hogy a résztvevők egymást segítsék nemcsak természetbeni támogatással, hanem tudásátadással is – mondta Katona Viktória.
– Visszamenőleg is vannak erős kapcsolatrendszereink a Szegedi Református Egyházkerülettel. Fontos volt számunkra és az egyház számára is, hogy az együttműködés ne csupán szóban, hanem tettekben is megnyilvánuljon. Ezért született egy olyan keretszerződés, amely rögzíti az egymáshoz fűződő viszonyunkat, és meghatározza azokat a pontokat, amelyekben kölcsönösen támogatási segítséget nyújthatunk egymásnak – fogalmazott a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Harangozó László református püspök kifejtette, hogy eddig is voltak együttműködési próbálkozások, sikerek is születtek, és áldás is kísérte ezeket, de reményei szerint a szerződés aláírása még jobban elmélyítheti a kapcsolatukat.
– A Magyar Református Szeretetszolgálattal írtunk alá együttműködési szerződést. Ennek eredményeképpen jobb képet kaphat az itteni helyzetről. A szeretetszolgálat már világszerte sok helyen képviseli református egyházunkat. Természeti csapások esetén, illetve élelmiszersegélyre van szükség, mindig jelen volt, és szeretne itt is részt venni egyházunk életében, valamint a nemzetünk és az ország támogatásában is – ismertette a püspök úr, és az itteni közösségről elmondta, hogy egy kicsi, de életrevaló, összetartó közösségről van szó.
– A délvidéki reformátusság a nemzeten belüli arányhoz képest mindig kicsi volt, a jelentősebb képviselet az anyaországban, illetve Erdélyben és Kárpátalján található. Mindazonáltal mindig is aktívak voltunk, és identitásunkat, hitünket a nemzet részeként úgy éltük meg, hogy ezzel is Istent dicsőítsük – tette még hozzá Harangozó László.
Dr. Czibere Károly, a szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke elmondta, a személyes kapcsolatok két évtizeddel ezelőttre datálhatók.
– Éppen húsz évvel ezelőtt jártam itt először, amikor a szeretetszolgálathoz kerültem, és az első utak egyike ide vezetett. Akkor célul tűztük ki, hogy a Kárpát-medencei egyháztestek szeretetszolgálati munkát végző munkatársaival folyamatos legyen a kapcsolat. Harangozó püspök úr abban az időben a Diakóniai Központot vezette, és azóta is szoros az együttműködés. A szeretetszolgálat működésének alapelve, hogy a Kárpát-medencében lévő tíz egyházkerület diakóniai munkáját figyelemmel kísérje és saját eszközeivel folyamatosan segítse. Ahol önkéntes programra van szükség, ott önkéntes programot szervezünk, ahol adománygyűjtésre van szükség, ott adománygyűjtést kezdeményezünk. Emellett számos egyéb módon, például képzésekkel is segítünk. A délvidéki reformátusságot kicsi, ám rendkívül hűséges sereg alkotja az ő Urához, Krisztushoz. Ennek különleges illata van, vonzó és bevonzó hatással bír a társadalom mindazon tagjaira, akik nap mint nap találkoznak vele. Különösen fontos a szeretetszolgálati munka, a szociális segítségnyújtás az elesettek és a nélkülözők felé, amit például ez az egyházkerület és a diakóniai központ is végez. Mindennap azon dolgozunk, hogy segítsünk a gyermekeken és az elesetteken. Ez megsokszorozza az egyház társadalmi súlyát és vonzerejét, hiszen bizonyságtétel a társadalom számára arról, hogy komolyan vesszük Krisztus parancsát, hogy segítsük a kicsiket, az elesetteket és a nélkülözőket – fejtette ki dr. Czibere Károly.
A megállapodás aláírását adományátadás zárta. A Magyar Református Szeretetszolgálat élelmiszer- és tanszercsomagokkal támogatja a délvidéki rászoruló gyermekek iskolakezdését.

A Kárpát-medencei Református Diakóniai Tanács ülésének zárásaként együttműködési megállapodást írtak alá a határon túli missziói szolgálat támogatásáról

Nyitókép: Dr. Czibere Károly és Harangozó László írta alá a megállapodást (Tóth Péter felvétele)