A mezőgépgyártással és forgalmazással foglalkozó kishegyesi Bell-Impex Kft. mezőgép-bemutatót szervezett a szeghegyi telephelyén. Traktorokat, pótkocsikat és különböző kapcsolható eszközöket láthattak az érdeklődők külföldi és hazai gyártóktól.
Szerbiában itt először mutattak be egy magyar fejlesztésű fagyvédelmi gépet, melynek segítségével elkerülhetőek a fagykárok a szőlőültetvényekben és a gyümölcsösökben. Maronka Attila, a cég ügyvezetője elmondta, hogy minden érdeklődőnek, közöttük a Prosperitati Alapítvány pályázóinak is így szerették volna bemutatni a kínálatukat. Azt is elmondta, hogy Szerbiában először tekinthető meg a magyar fejlesztésű Köd-Sárkány, a szőlő- és gyümölcsültetvények fagy elleni védelmére szolgáló, traktorral működtethető berendezés. A traktorhoz kapcsolható mozgatható gép a tűztérben meggyújtott tüzelőanyagot elégeti, és a keletkező hőt, füstöt és vízpárát az ültetvényben elteríti. A kardántengely segítségével hajtja meg a ventilátort, amely aztán szétfújja a füstöt és a meleg levegőt az ültetvényben. A meleg levegő és a füst véd a fagy ellen. Maga a gép több méretben készül. A legnagyobb kapacitású kazánterébe a körbála, azaz a rollbála is egyben belefér, egy begyújtással 300 liter vizet porlaszt el. A körbála helyett azonban bármilyen más tüzelőanyag is felhasználható. A begyújtást követően néhány perc múlva már jön a meleg levegő, a füst és a vízpára. Egy-egy körbála 5-6 órán keresztül ég. A nagy teljesítményű berendezés akár 8-10 hektáron is képes megoldani a védekezést. A Köd-Sárkányt Magyarországon több gazdálkodó is sikerrel használja. A mezőgép-kiállításon tíznél több hazai és külföldi gyártó és forgalmazó mutatkozott be, a Köd-Sárkány mellett pótkocsik, vetőgépek, talajmegmunkáló kapcsolható eszközök és traktorok is láthatók voltak. A cég vezetői elégedetten nyilatkoztak a rendezvényről, és a jövőben is terveznek hasonló bemutatókat. Egyben ara is felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy az újvidéki mezőgazdasági vásáron is bemutatják kínálatukat.