2024. július 15., hétfő

Megkezdődött az Ada-napi rendezvénysorozat

Ada község napja alkalmából szombaton és vasárnap hagyományőrző, szórakoztató és sportrendezvények várják a látogatókat Adán és Valkaisoron. A rendezvénysorozat szombat reggel kezdődött meg Valkaisoron, ahol 26. alkalommal tartanak hagyományőrző aratóünnepséget tizenegy helyi, vidéki és anyaországi aratócsapat részvételével. Majd délben mise és egész napos program várja az érdeklődőket a kultúrotthon udvarán. Az adai sétányon 14 órától kezdődik a kirakodóvásár, majd ugyanitt rendezik meg 16 és 19 óra között a Premium Strongman League, vagyis az közép-európai erősemberek versenyét. A szabadtéri színpadon pedig 20 órától a Mosaic Party Band és az Old Skullz együttesek koncerteznek.

Vasárnap nagyszabású rendezvény tartanak az adai lóversenypályán, ahol 11 és 14 óra között oldtimer-találkozót rendeznek. A Halász József Lovasklub pedig 14 órától tartja meg hatfutamos ügetőversenyét, amely mellett lesz parasztvágta és díjlovagló bemutató is a kishegyesi Enducas Lovasklub jóvoltából. A rendezvényekre ingyenes a belépés. A helyszínen egész napos kirakodóvásár is várja a látogatókat.

A községi képviselő-testülete július 2-án, kedden Ada község napján tartja meg díszülését, amelyen átadják az idei önkormányzati elismeréseket a díjazottaknak. A községnapi rendezvénysorozat július 7-én, vasárnap zárul az adai Tisza-parti strandon, ahol 8 órától marhapörkölt-főzőverseny tartanak, valamint lesz pálinka- és süteményverseny is.

Nyitókép: Hagyományos aratóünnepség Valkaisoron (Csincsik Zsolt felvétele)