2024. június 13., csütörtök
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Épül a szennyvízhálózat Adán és Moholon

Ada községben megkezdődött az elmúlt évtizedek legnagyobb infrastrukturális beruházása

Adán és Moholon mintegy 5,5 milliárd dinár állami támogatásból 110 kilométernyi szennycsatornát fektetnek le, valamint kibővítik a moholi szennyvíztisztító telepet is. Ada község önkormányzata a Tiszta Szerbia program keretében a múlt év májusban írta alá az erre vonatkozó szerződést az építésügyi, közlekedési és infrastruktúráért felelős minisztérium tisztségviselőivel és a kínai CRBC vállalattal a köztársasági kormány épületében. Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere, a Szerb Haladó Párt adai listavezetője és a kivitelező kínai CRBC vállalat képviselője hétfőn hivatalosan is megnyitotta az infrastrukturális munkálatokat Ada községben. 
– Az elmúlt napokban újra megindítottuk a Moholi nagy út kiépítését, amely községünk számára talán a legnagyobb jelentőségű infrastrukturális projekt. A mai nappal pedig anyagi szempontból a legfontosabb projektet indítjuk el, mégpedig Ada és Mohol települések hiányzó szennyvízhálózatának kiépítését. Biztos vagyok abban, hogy a ma induló beruházás anyagi értelemben jó néhány évtizedre visszamenőleg a legnagyobb fejlesztési projekt községünkben – mondta Bilicki Zoltán polgármester.

Csincsik Zsolt felvétele

Csincsik Zsolt felvétele

– Tavaly májusban az építésügyi, közlekedési és infrastruktúráért felelős minisztériummal aláírt szerződés alapján biztosítottuk a még hiányzó 110 kilométernyi szennyvízhálózat kiépítéséhez és a szennyvíztisztítónk kapacitásbővítéséhez a szükséges pénzeszközöket. A szerb kormány kölcsönből és önerőből biztosítja a munkálatokhoz szükséges anyagi fedezetet. A következő három és fél, négy évben elvégzik a munkálatokat. Ennek eredményeként a Standard Kommunális Közvállalat egy teljeskörű és modern szennyvízhálózatot tud majd működtetni. A beruházás Ada község számára semmilyen költséggel nem jár, viszont hozzájárul az egészségesebb és a környezetbarát életfeltételek kialakításához. Ez a köztársasági projekt Vajdaságban Szabadkát, Újvidéket, Zombort, Törökbecsét és Inđiját öleli fel Ada község mellett, amely hatalmas politikai eredményt jelent számunkra. A munkálatok során kialakult esetleges kellemetlenségekért kérjük a polgárok megértését és türelmét. Egyúttal tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a szerződési feltételek értelmében a munkálatok befejeztével a kivitelező köteles lesz visszaállítani az eredeti állapotot a házak bejáratainál. Amennyiben ez nem így történik meg, akkor kérjük, hogy ezt jelezzék az önkormányzat kommunális osztályán – nyilatkozta Bilicki Zoltán.

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele