2024. május 11., szombat

Kenyérszentelő ünnepséget tartottak Törökfalun

A hagyomány megőrzése mindenek előtt

Vasárnap tartották meg Törökfaluban a XXIII. Hagyományos Kenyérszentelő Ünnepséget, amelyet a Százszorszép Művelődési Egyesület szervezett meg, főtámogatói pedig a nemzeti kisebbségi titkárság, a törökfalui helyi közösség, valamint a Magyar Nemzeti Tanács voltak.

A délelőtt folyamán kezdődött a kakaspörköltfőző verseny, amelyre már 8 órától folyamatosan érkeztek a benevezett csapatok. A rekkenő hőség már a kora reggeli órákban megmutatta magát, a versenyzők kedvét azonban ez sem szegte, a hamisítatlan falusi környezetben jókedvűen állították fel a sörsátrakat és a bográcsokat. A program további részeként az ünnepi szentmisét Kormányos Zoltán celebrálta a Szent Gellért-templomban, ahol beszédében kiemelte, hálát kell adnunk Istennek a mindennapi kenyerünkért.

Nagy Rózsa, a Százszorszép Művelődési Egyesület vezetője elmondta, hogy az idén már 23. alkalommal szervezték meg a kenyérszentelő ünnepséget, amely a falubúcsú mellett az egyik legfontosabb és legjobban várt esemény a falu életében. Nagy Rózsa kiemelte, hogy ennek a napnak a jelentősége az, hogy közösen ünnepeljenek és ápolják a hagyományokat.

– Az idei kakasfőző versenyre 30 csapat jelentkezett a környező településekről, a helybéli versenyzők mellett vannak itt Adáról, Zentáról, Moholról, Tornyosról is. Az idén szűkösebb keretből kellett megszerveznünk az eseményt, de úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy együtt tudjunk lenni, és közösen adjunk hálát a kenyérért, valamint egymásért, akikkel együtt élhetünk itt a faluban. Igyekszünk a későbbiekben is fenntartani ezt a hagyományt, nem hagyjuk veszendőbe menni.

A kenyérszentelő mise után a szervezők ünnepi műsorral is készültek, amelyen felléptek a Százszorszép Művelődési Egyesület csoportjai, a Búzavirág vegyes kórus, a Cinege néptánccsoport és az Árvalányhaj néptánccsoport. A Százszorszép egyesület tagja, id. Balla Imre, valamint Bender Zoé és Kis Bicskei Csongor szavalatát is meghallgathatta a közönség, emellett a helyi Mezei Pacsirta Hagyományápoló Egyesület nyugdíjasai készültek dalcsokorral. A gyermekeket légvár és vizes játékok várták.

Nyitókép: Kormányos Zoltán plébános felvágja a megszentelt kenyeret (Gecse Attila felvétele)