2026. július 5., vasárnap

Pontos idő karácsonyra

Felújították a bácsfeketehegyi református templom toronyóráját

Szép ajándékot kapott karácsonyra a bácsfeketehegyi (feketicsi) református közösség, de egyben az egész falu is: anyaországi támogatásból sikerült felújítani a templom toronyóráját, amely már egy ideje egyáltalán nem működött. Hallgató Imre, a bácsfeketehegyi református egyházközösség gondnoka arról számolt be a médiának, hogy csaknem két éve nem működött az óra.

– A toronyban lévő óraszerkezet 1853-ban lett beszerelve. Ez az akkori korban egy elfogadható és modern órának minősült. Kb. 90 évvel ezelőtt történt egy nagyobb felújítás, azóta csak kisebb-nagyobb javításokat végeztek rajta. Ez az elmúlt hosszú időszak elavulttá tette az óraszerkezetet, és már nem tudta ellátni a funkcióját. Most viszont, a magyar kormány támogatásának köszönhetően, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül lehetőségünk nyílt arra, hogy teljesen felújítsuk az órát. Emellett elektronikus vezérlést kapott az óraszerkezet és a harangok is. Meg kell említeni, hogy 1975-ben villamosították a harangok működtetését. Abban az időben a környéken ez az elsők között valósult meg. A munkát kizárólag bácsfeketehegyi mesterek végezték el – mondta el Hallgató, majd hozzáfűzte, hogy a harangok működtetése megmarad a régi rendszernél, csak a vezérlés valósul meg elektronikus módon. Az egyházközösség gondnoka arról is szólt, hogy a faluban szinte mindenkinek feltűnt, hogy a toronyóra nem működött az elmúlt két évben. Vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül mindenki hiányolta, és szóvá is tették.

– Indíttatást éreztünk, hogy helyreállítsuk a toronyórát, hogy működjön, és mindenki számára mutassa a pontos időt. Ami a régi óraszerkezetet illeti, nem fog ócskavasba kerülni. Bent a templomban, megfelelő helyen kiállítjuk, ilyen módon megőrizve az utókor számára – fogalmazott Hallgató.

A bácsfeketehegyi református templom órájának megjavítása kapcsán 2017-ben keresték meg először Kocsis Szürke Zsoltot, toronyóra- és harangszerelő mestert, a Bing-Bang Group tulajdonosát. Ez a cég toronyórák és harangok villamosításával és karbantartásával foglalkozik. Egy ilyen javításba és modernizálásba, mint a bácsfeketehegyi, nem könnyű belefogni – mondta el a mester.

– Megvolt egy alap mechanikus óraszerkezet, amelyet próbáltak villamosítani, hogy kevesebbet kelljen feljárni a toronyba. Ez mindössze részben sikerült, és egy nem igazán megbízható szerkezet lett az eredmény. Most egy teljesen új, digitális óraszerkezetet építettünk be. Ez a harangütést, az óra működtetését és a számlap megvilágítását is végzi. Az óra műholdon keresztül kapja a pontos időt, így sosincs eltérés ahhoz képest. Lényeges, hogy áramszünet után saját magát állítja be. Ez azt jelenti, hogy áramszünet idején nem működik, viszont amikor ismét megjön az áram, akkor automatikusan visszaáll a pontos időre. Ez karbantartás szempontjából fontos, mert nem kell senkinek a toronyba mennie, hogy beállítsa – mondta el Kocsis Szürke, majd hozzáfűzte, hogy az új óraszerkezet Magyarországon, Taksonyban készült.

Magyar ember Magyar Szót érdemel