2026. július 5., vasárnap
MOHOLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Ingatlanvásárlás és könyvbemutató

A helyi Pro Communitas civil szervezet és a Moholi Családok Egyesületének vezetői a járványhelyzet miatt az ünnepélyes megnyitó és könyvbemutató helyett sajtótájékoztatón jelentették be csütörtök este Moholon, hogy a Pro Communitas anyaországi támogatásból megvásárolta a moholi közösségi házat. Továbbá a közös gondozásukban megjelent Baranyi István Mohol mezőváros monográfiája című könyve, amely az elhunyt szerző harmadik, kibővített településmonográfiája.

Bálint Ferenc, a Pro Communitas elnöke elmondta, hogy magyarországi pályázati támogatásból tudták megvásárolni a közösségi házat, amelyet már 2015 óta bérel a civil szervezet. Az ingatlanvásárlás a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Kiemelte, hogy amikor megnyitották a közösségi házat, azt Mohol és Ada polgárainak szánták, hogy bármilyen csoportosulásnak, baráti társaságnak legyen hol találkoznia. A jövőben is a közösség szolgálatában szeretnék felhasználni és tartalommal megtölteni. Bejelentette, hogy nagy terveik vannak a közösségi házban, amelyet fedett terasszal és grillsütővel egészítenének ki, valamint az udvarban különféle játékokat és rekreációs eszközöket állítanának fel a gyerekeknek, illetve rendezvényteremmel szeretnék kiegészíteni.

Világos Tibor, a Moholi Családok Egyesületének elnöke bemutatta Baranyi István Mohol mezőváros monográfiája című munkáját, amely posztumusz jelent meg, és a szerző korábbi két településmonográfiájának kibővített változata. Megköszönte Baranyi István hozzátartozóinak, köztük özvegyének, Gizellának és lányának, Ibolyának, aki jelen volt a sajtótájékoztatón is, hogy lehetővé tették a könyv kiadását. Elmondta, hogy a kiadvány a Pro Communitas gondozásában jelent meg a Moholi Családok Egyesületének közreműködésével és a budapesti Keskenyúton Alapítvány támogatásával. Kiemelte, hogy a 200 példányban megjelent 560 oldalas településmonográfiában óriási adathalmaz van összesűrítve, valamint 1100 kép illusztrálja. A könyv fedőlapját Árpási Deák Mária kollázsa díszíti. Világos Tibor bejelentette, hogy Baranyi Istvánt Mohol történetében végzett kutatásáért posztumusz javasolják a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjára. Megjegyezte, hogy a kiadvány megvásárolható a Baranyi családnál, valamint Bálint Ferencnél és nála, illetve az adai és a moholi falugazdász-irodában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel