2026. április 29., szerda

Szent Márk-napi búzaszentelés Kúlán

A szertartás Isten áldásának kérése a földekre, hogy biztosítva legyen a mindennapi kenyér

Kúlán a búzaszentelés hagyományosan április 25-éhez, Szent Márk napjához kötődő, a határban megáldott gabonaföldeket és a leendő termést ünneplő keresztény szertartás. A gazdák és a helyi katolikus közösség szervezésében minden évben más parcelláján tartják meg az eseményt (például 2021-ben Miocs Kornél, 2023-ban Körmöczy Rókus, az idén pedig ifj. Valka Károly parcelláján). A megáldott búzából készült kenyér a helyi hagyomány szerint a megújulás és a munka gyümölcsének jelképe. 

A hívek Juhász György plébánossal közösen vonultak ki a határba, ahol a búza megáldásával az isteni gondviselésért és a bőséges termésért imádkoztak. A szertartást követően a kúlai atya elmondta, a kenyér a megmaradás, az élet és a munka gyümölcse, amely összeköti a Jóisten adományát az emberi munkával. 

− Az egésznek az a lényege, hogy az emberben tudatosítsa, minden a Isten kezében van, mi is, a munkánk is, a vetés is, és a vetemények is. A Mindenható áldását és segítségét kérjük a munkánkra, amelyet elvégeztünk, minden növényre, amelyből élünk és élni akarunk. A búzaszentelés ősi szokás, saját rendje van: először a szertartás következik, amelyben pontosan meg van határozva, hogy mire fordítsunk ilyenkor figyelmet. Valójában négy evangélium meg néhány könyörgés hangzik el, amely figyelmeztet bennünket, hogy mindannyian a Jóisten kezében vagyunk, a termés is, amelyet várunk – mondta Juhász György atya.

Kúlán ilyenkor az a szokás, hogy a szertartást követően a jelenlévők közül mindenki sarlóval vág egy marék zöld búzát, amelyet kosárba, ládába gyűjtenek. Hogy ez pontosan mit jelent, Fenyvesi Józsefet, az egyházközségi tanács tagját kérdeztük, aki elmagyarázta, hogy az összegyűjtött búzát beviszik a templomba, és másnap szétosztják a híveknek. 

− A vasárnapi szentmisét követően az atya újra áldásos szöveget mond azoknak, akik nem jöttek el a búzaszentelésre, majd az egészet szétosztják a templomból kijövők között. Az áldás minden más terményre vonatkozik, hiszen a jó időért és a bő termésért imádkoznak. A zöld búzából ezután csokrokat vagy koszorúkat készítenek, amelyeket otthon az ajtófélfára, a tornácra vagy akár az istálló bejáratára feltűznek, és egyfajta őrző-védő jelentősége van: óvja a termést az ítéletidőtől, az állatokat a betegségektől, valamint magát a házat is. Végül a szentelményt nem dobják ki, hanem az állatoknak adják – mondta Fenyvesi József. 

A búzaszentelés a kúlai Szent György-plébánia közösségi életének egyik kiemelkedő, hagyományőrző eseménye.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Megszentelték a búzát Kúlán is (Fotó: Paraczky László)