Kúla község Alsóvárosának egyik legismertebb jelképe a Bácskai-Nagy-csatorna két partját összekötő fahíd. Ez a szerény, mégis különleges átkelő nem csupán közlekedési szerepet tölt be, hanem a városrész történelmi és közösségi életének is fontos része, hiszen összeköti az Alsóvárost a település más részeivel. A híd eddig folyamatos karbantartás, kisebb javítások és részleges felújítások tárgya volt, de a rendszeres, és a megengedettnél nehezebb járművek áthaladása miatt az egyetlen lehetséges megoldás a teljes felújítás. Valka Károly, Kúla alpolgármestere és Nenad Vlahović, a helyi Komunalac Közvállalat megbízott igazgatója a minap a helyszínen járva megállapította, hogy a híd teherbírására vonatkozó, egyértelműen feltüntetett jelzések ellenére minden évben problémát okoz a megengedett súlyhatár túllépése. A híd szerkezete ugyanis nem elég erős az 5 tonnán felüli járművek biztonságos átkeléséhez.
− A fából készült híd nagy jelentőséggel bír Kúla számára. Ennek ellenére, a jól látható figyelmeztető és teherbírási jelzőtáblák mellett, minden évben ugyanazzal a problémával szembesülünk. Szivácon is van egy ehhez hasonló híd, és ott is ugyanez a gond, sőt, néhány évvel ezelőtt egy teherautó beszakadt a hídon. Itt a megengedett teherbírás legfeljebb öt tonna, ennek ellenére sok felelőtlen járművezető ennél jóval nehezebb járművel halad át rajta. Évente kisebb felújítási munkálatokat végzünk ugyan, ám egy folyamatosan túlterhelt hidat lehetetlen tartósan karbantartani. A megoldás egy teljesen új hídnak a megépítése lenne, ami időigényes és jelentős beruházás. Ismételten arra kérek mindenkit, hogy tartsa be a korlátozásokat, mert csak ez szavatolja a híd jó állapotát és a rajta való biztonságos átkelést – mondta Valka Károly.
Nenad Vlahović elmagyarázta, hogy a kúlai fahíd a pontonhidak kategóriájába tartozik, és a lényegi probléma az egyik ponton meggyengülése. A helyszíni felméréseket követően a közvállalat megbízott igazgatója kiemelte, hogy a Vajdaság Vizei Közvállalat szakembereivel folytatott egyeztetés során arra a következtetésre jutottak, hogy a hidat le kell emelni a helyéről, a pontont pedig felújítani. Ez annyit jelent, hogy a megrongálódott faanyag helyett minőségi faanyagot kell beépíteni.
Nyitókép: A kúlai fahíd az Alsóvárost köti össze a község többi részével (Paraczky László felvétele)


