Szabadkai, szenttamási, verbászi, kúlai, kucurai egyházi méltóságok és hívők jelenlétében az ókéri katolikus templomban vasárnap ünnepelték Szent Mihály arkangyal, a templom patrónusának és védőszentjének napját.
Elhangzott, hogy Szent Mihály arkangyal igaz keresztényekkel áldotta meg a falut, akik évszázadokon át a háborúk viharaiban bölcsességükkel ezrek életét mentették meg, nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül. Ókéren évszázadok óta békében és egyetértésben élnek a különböző felekezetekhez tartozó emberek, akik közösen dolgoznak és fejlesztik a falu életét. A búcsúra is közösen készültek, két hétig takarítottak, festettek, rendbe szedték a templomot, az udvart, a parókiát és annak környékét.
Az ünnep szentmisét msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök celebrálta. Rajta kívül jelen volt Zsúnyi Tibor szenttamási plébános, Serfőző Dezső szenttamási káplán, és Aleksej Hudak görögkeleti plébános.
Tekintettel a Remény évére, az ünnepségen kiemelték annak megőrzését, valamint elmondták a falubeliek óhaját, hogy a templom még hosszú ideig álljon itt a vajdasági rónaságon, és hogy tornyával és harangjaival ne csak az imádság helye legyen, hanem kulturális és lelki örökség, az idő, a találkozások és a létezések emlékműve.
Az ókéri templom a Jegrička folyó partján épült 1816-ban, és Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték fel. Az építkezési költségeket a királyi kamara vállalta. A templom festésére 1880-ban került sor, a díszítő munkálatokat Jakobey Károly híres magyar festő végezte, aki számos bácskai és bánáti templomot kifestett. A festményeken az Újszövetség jelenetei láthatók, amelyek Jézus halálát, feltámadását, második eljövetelét és állandó jelenlétét ábrázolják a hívek körében. A templom hossza 26,25 méter, szélessége 11,5 méter, a hajó magassága 9,5 méter, a toronyé pedig 28 méter.

Nyitókép: Paraczky László felvétele