A bácsfeketehegyi református egyház Központi Otthonába már évek óta visszajárnak a holland fiatalok. Az idén a középiskolások és egyetemisták Hasselt városából érkeztek Vajdaságba, és különböző munkaakciókban segédkeznek a helyieknek. A Központi Otthonban a héten lámpákat cserélnek és játszóteret építenek, sokat jelent ez a szeretetmunka a helyiek életében. Délelőttönként folyik a munka, délután pedig foglalkozásokat tartanak és barátkoznak, a napokban több mint hatvan gyermek látogatott el a vendégek által vezetett programokra. Hagyományos holland versennyel és csapatjátékokkal készültek, és ilyen jellegű kézműves-foglalkozásokat tartottak az érdeklődőknek és a helyi családoknak. Ez az együttműködés már öt éve zajlik a település és a holland reformátusok között. A szervezők úgy vélik, hogy ez remek lehetőség a tapasztalatszerzésre határokon innen és túl.

Nyitókép: Különböző csapatjátékokon vettek részt a fiatalok (Fotó: Gulyás Réka)