2024. június 21., péntek

Szenttamás a fejlődés útján marad

A választás előtti utolsó ülését tartotta a képviselő-testület

Az önkormányzati választás előtti utolsó ülését tartotta pénteken a szenttamási képviselő-testület. A kilenc órakor kezdődő ülésre Milena Alargić házelnök hat napirendi pontot jelentett be.

Az előző ülés rövid jegyzőkönyvét követően a képviselők 19 igen szavazattal elfogadták Szenttamás község 2023. évi költségvetésének zárszámadásáról szóló határozatot. Ezt követően döntés született a szenttamási K. K.-ban lévő 4984 6 és a 4984 9 számú építkezési földterület elidegenítéséről és a legobb ajánlattevőnek való átruházásáról. Az ülés folytatásában elfogadták a Graditelj Közvállalat 2024. január 1-je és március 31-e közötti időszakra vonatkozó tervezett és megvalósított tevékenységének kimutatását.

Tekintettel arra, hogy az ülésen nem hangzott el képviselői kérdés, Radivoj Debljački, Szenttamás polgármestere kért szót, és köszönetet mondott a képviselőknek az elmúlt négyévi munkáért.

− Köszönet a képviselőknek az együttműködésért és mindazért, amit az elmúlt négy évben közösen megvalósítottunk, hiszen köztük több igen fontos, a polgárokat közvetlenül érintő dolgot sikerült befejezni és megoldani. Szerintem Szenttamás pozitív irányban változott meg és változik. Az előttünk álló időszakban további dinamikus fejlődésre kell számítani, az ezzel kapcsolatos alapot, valamint mindazt, amit teremtettünk, építettünk, a képviselő-testületi üléseken meghozott döntésekkel összhangban tettük. Törekedtünk arra, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk a polgárokkal, és hogy minden egyes döntés, amiről a helyi parlament határozott, a polgárok érdekeit szolgálja. Büszke vagyok mindenre, amit a kitűzött célok közül sikerült elérni és megvalósítani, és bízok abban, hogy a hamarosan sorra kerülő önkormányzati választásokon a polgárok mindezt értékelni fogják. Büszke vagyok arra is, hogy a végrehajtó hatalom része lehettem, és remélem, hogy az előttünk álló időszakban megmaradnak a jelenlegi erőviszonyok, valamint hogy Szenttamás a fejlődés útján marad – mondta többek között Radivoj Debeljački.

Nyitókép: A képviselő-testület elfogadta a 2023. évre vonatkozó zárszámadási határozatot (Fotó: Paraczky László)