2024. május 9., csütörtök

Felkarolni és támogatni

Kúlára látogatott a fogyatékkal élők országos szervezetének elnöke

A kúlai önkörmányzat dísztermében közös találkozót tartott a Fogyatékkal Élők Országos Szervezete, a fogyatékkal élőket tömörítő helyi civil szervezetek, valamint az önkormányzat képviselői. A találkozó a Munkaügyi, Foglalkoztatási, Veteránügyi és Szociálpolitikai  Minisztérium, azaz a fogyatékkal élők védelmét szolgáló ágazat által támogatott programtevékenységek részeként valósult meg.

Ivanka Jovanović, a fogyatékkal élők országos szervezetének ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, folyamatos a törekvés a rendszeres kommunikációra a helyi szervezetekkel, mindez pedig a fogyatékkal élők helyzetének javítása érdekében történik.

− Célunk az, hogy mi, akik országos szervezetként képviseljük a testi, érzékszervi fogyatékkal élők érdekeit, rendszeresen kommunikáljunk a helyi, azaz községi civil szervezetekkel, és hogy a tevékenységükkel kapcsolatos információkat országos szinten továbbítsuk a többi szervezetnek. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy az együttműködés javítása érdekében közelebbről is megismerjük a községi szinten végzett tevékenységeket, valamint hogy a legfelsőbb szinteken, az érintett minisztériumokkal ismertessük a helyzetet, ezáltal pedig támogassuk a fogyatékkal élők helyzetének javítását minden téren, ideértve a szociális, az egészségügyi, a kulturális és az oktatás területén történő támogatásokat is − fogalmazott Ivanka Jovanović. Kiemelte, a fogyatékkal élők egyenrangúak a társadalom többi polgárával.

Damjan Miljanić, Kúla község polgámestere szerint a munkajellegű találkozó az önkormányzat számára azért jelentős, mert igazolja a város önkormányzatának a fogyatékkal élők egyesületeivel a programok finanszírozása és megvalósítása terén történt eddigi erőfeszítéseket és jó munkát.

− Számunkra öröm és külön jelentőséggel bír, hogy a fogyatékkal élők országos szervezetének elnöke Kúlára látogatott, hiszen így közvetlenül is megismerte az itteni és a környező településeken működő civil, a fogyatékkal élőket tömörítő szervezetek munkáját és ezek önkormányzattal történő együttműködését. A tapasztalatok jók, és a mai látogatás éppen ezeknek a pozitív élményeknek köszönhető. Mindez egyformán fontos az egyesületek és az önkormányzat számára is, ugyanakkor egyfajta visszaigazolás számunkra a jó munkáról, amikor a fogyatékkal élő egyesületekkel kapcsolatos programok finanszírozásáról és azok megvalósításáról van szó – mondta Kúla polgármestere.

Nyitókép: A munkajellegű találkozót a kúlai önkormányzat dísztermében tartották meg (Fotó: J. P.)