2026. szeptember 5., szombat

Fekete szerda

Betörések és cserbenhagyásos gázolás Zentán

Bőven van mivel foglalkozniuk a zentai rendőröknek, ugyanis szerda reggelre több üzlethelyiségbe is betörtek a városban, és egy cserbenhagyásos baleset is történt a községben a nap folyamán, amelynek áldozata belehalt a sérüléseibe.

Szerda reggelre Zentán a Kriska cukrászdába és a Tip-Top Shop nevű használtruha-kereskedésbe is betörtek. Nem hivatalos információink szerint a tettesek Nagykikinda környékéről származó fiatalok voltak, akik miután a két említett üzletből elvitték a pénzt, illetve a kasszagép fiókját, a hídnál található csevapsütödébe is be akartak jutni. Az viszont nem sikerült nekik, ugyanis a rendőrség nyakon csípte őket. Az elkövetők kihallgatása állítólag még tart.

A turkálóból és a cukrászdából kapott információk szerint a betörők pénzt kerestek, és semmiben sem tettek kárt.

– Egy betonvasból meghajlított csavarhúzószerű tárggyal feszítették ki a cukrászda ajtaját, és azt dolguk végeztével ott is hagyták. Kimondottan pénzt kerestek, mert semmit sem törtek össze, nem romboltak. Az előző napi forgalom egy részét találták meg, azt vitték el, valamint a török kávét, amit a mi dobozunkból átöntöttek egy zacskóba. Az instant kávé nem kellett nekik. A süteményekhez sem nyúltak, csak a túrós táskából falatoztak. Ez egyébként egy hónap alatt már a második betörésünk volt – panaszolta a cukrászat alkalmazottja.

A turkáló kereskedője szerint a betörők az árut nem bántották, egyenesen a pénztárpulthoz mentek, és ott keresgéltek:

– A kasszagép körül minden le volt lökdösve, a szervizpapírok között turkáltak, az irattartókat rángatták ki a helyükről, valamint a kávés dobozt nyitották ki, de se pénz, se kávé nem volt benne, hanem apróságok, és azokat otthagyták. Egyedül a kasszagép fiókját vitték el, mert biztos azt hitték, pénz van benne. Mi a kolléganővel beletettünk néhány gombot, gombostűt, és mivel az csörgött, pénznek hitték. Persze üres volt, de erre a betörők már csak akkor jöttek rá, amikor a városi parkban megpróbálták kinyitni. A rendőrségtől ugyanis úgy tudjuk, hogy a kasszagép fiókját ott találták meg eldobva. Az üzletet csak egy óra körül nyithattuk ki, mert addig itt voltak a nyomszakértők – magyarázta a kereskedő.

Szerda este egy cserbenhagyásos gázoláshoz is riasztották a zentai rendőröket. Este hét óra körül Buránysoron G. J. (1954) kevi lakost elütötte egy ismeretlen személy által vezetett gépjármű. Az elkövető azonnal elhagyta a baleset helyszínét, és nem nyújtott segítséget G. J.-nek, aki belehalt a sérüléseibe. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy amennyiben tudnak valamit a baleset körülményeiről, jelentsék a 192-es számon, vagy hívják a zentai rendőrállomás ügyeletesét a 024/625-300-as telefonszámon.

Magyar ember Magyar Szót érdemel