2025. augusztus 19., kedd
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

A végzetes potyagól

Nem kellett sokat várni a Premier League első rangadójára, a Manchester United ugyanis már a nyitófordulóban az Arsenalt látta vendégül. A házigazda hatalmas mezőnyfölényével kezdődött az összecsapás, ugyanakkor szembetűnő volt, hogy a Vörös Ördögök nem tudnak mit kezdeni a játékszerrel. Nem úgy az Ágyúsok, akik az első negyedóra végén Altay Bayındırnak, a United kapusának hathatós közreműködésével megszerezték a vezetést. Mint utóbb kiderült, Riccardo Calafiori találata elégnek bizonyult a három ponthoz, mert a későbbiek során Ruben Amorim fiai képtelennek bizonyultak a gólszerzésre.

Alaposan megerősítette keretét a nyáron az Atlético Madrid, ennek megfelelően jól is kezdte az Espanyol elleni idegenbeli bajnokit. Julián Álvarez 25 méteres szabadrúgásgóljával már az első félidőben megszerezte a vezetést. Sokáig úgy tűnt, hogy könnyedén megnyerhetik a mérkőzést, mivel a barcelonai csapat játékában nem sok veszély volt. Túlságosan megnyugodhattak a Matracosok, ezt kihasználva a mérkőzés zárószakaszában az Espanyol Miguel Rubio és Pere Milla találataival tíz perc alatt megfordította a találkozót. Érdekesség, hogy az elmúlt 14 évben Diego Simeone csapata első alkalommal szenvedett vereséget a bajnokság nyitófordulójában. Fordulatos összecsapást vívott egymással az Athletic Bilbao és a Sevilla. A baszkok az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, de a folytatásban a Sevilla ledolgozta hátrányát. Végül a Bilbao a hajrában Roberto Navarro közeli találatával jutott három ponthoz.

Hiába játszott hatalmas mezőnyfölényben a PSG a Nantes otthonában, a címvédőnek az első játékrészben nem sikerült előnybe kerülnie. A szünet után sem tudtak sokáig mihez kezdeni a párizsiak az ellenfelük szervezett védekezésével, végül Vitinha lövése egy nantes-i védőn megpattanva hullott a kapuba, ezzel a PSG három ponthoz jutott. A többi találkozón sem törték össze magukat a csatárok, az Auxerre, az Angers és a Strasbourg is csak minimális győzelmet aratott.

Az olasz kupában nem történt meglepetés, a Milan Rafael Leão és Christian Pulisic találataival könnyedén győzte le a Barit. Érdekesség, hogy tétmérkőzésen először lépett pályára a vörös-feketék mezében Luka Modrić. A horvát középpályás mintegy fél órát töltött a pályán. A Parma Mateo Pellegrino duplájával búcsúztatta a Pescarát. Balogh Botond ezúttal a parmai kispadon tekintette végig a találkozót.

A német kupában noha a Köln és a Mönchengladbach is megszenvedtek alacsonyabb osztályú ellenfeleik otthonában, de végül a Bundesliga csapatai sikerrel vették az első akadályt.

A magyar bajnokságban a vendéglátó Debrecen kezdte jobban a Nyíregyháza elleni keleti rangadót. Az első negyedóra végén Szűcs távoli lövésével meg is szerezte a vezetést a Loki. A nyírségieket igencsak megfogta a bekapott gól, és az első félidő hajráját leszámítva nem sok veszélyt jelentettek a hazai kapura. Nem úgy a második játékrészben, amikor is Edomwonyi remek fejessel kiegyenlített.

Átmeneti debreceni fölényt követően a találkozó végén ismét a Nyíregyháza került fölénybe, ennek eredményeként Keita egy kapu előtti kavarodás során megszerezte a vendégek győztes találatát. Érdekesség, hogy a Nyíregyháza története során először győzött Debrecenben élvonalbeli bajnokin.

Az MTK vasárnap este a fővárosban katasztrofális vereséget szenvedett a Győrtől. A vendégek négy gólt lőve gyakorlatilag már az első negyvenöt percben eldöntötték a három pont sorsát. A folytatásban sem vettek vissza az iramból, ráadásul Vitályos kiállítása is a kezükre játszott, így a számbelileg megfogyatkozott kék-fehérek összesen hétszer halászhatták ki a labdát a hálójukból. A forduló zárótalálkozóján, a Paks–Zalaegerszeg mérkőzésen gól nélküli első félidőt követően a folytatásban négy találatot is láthattak a nézők egyenlő elosztásban. A vendégek így tovább folytatták a kétes dicsőséggel járó döntetlensorozatukat, az előző idényt is beleszámítva zsinórban a kilencedik bajnokin osztoztak meg a pontokon ellenfelükkel.

Eredmények, angol bajnokság, az 1. fordulóból: Manchester United–Arsenal 0:1. Spanyol bajnokság, az 1. fordulóból: Celta–Getafe 0:2, Athletic Bilbao–Sevilla 3:2, Espanyol–Atlético Madrid 2:1. Francia bajnokság, az 1. fordulóból: Angers–Paris 1:0, Auxerre–Lorient 1:0, Metz–Strasbourg 0:1, Nantes–PSG 0:1. Olasz kupa: Monza–Frosinone 0:1, Parma–Pescara 2:0, Cesena–Pisa 0:0, büntetőkkel 1:2, Milan–Bari 2:0. Német kupa: Viktoria Köln–Paderborn 1:3, Delmenhorst–Mönchengladbach 2:3, Lohne–Fürth 0:2, Lokomotive Leipzig–Schalke 0:0, hosszabbítás után 0:1, Meuselwitz–Karlsruhe 0:5, Regensburg–Köln 1:2, RSV Eintracht–Kaiserslautern 0:7, Hallescher–Augsburg 0:2, Homburg–Holstein Kiel 0:2, Ulm–Elversberg 0:1. Magyar bajnokság, a 4. fordulóból: Debrecen–Nyíregyháza 1:2 (Szűcs 16., illetve Edomwonyi 47., Keita 90.), MTK–Győr 2:7 (Molnár 31., Jurina 60., illetve Štefulj 15., Krpić 29., Vitális 33., Bembouali 45+2. és 68., Huszár 77., Piscsur 82.), Paks–Zalaegerszeg 2:2 (Silye 49., Tóth 93., illetve Croizet 69., Krajčović 73.). Az élcsoport: Puskás Akadémia 9, Paks 8, Ferencváros és

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A nyíregyháza a második félidőben fordította a maga javára a Debrecen elleni összecsapást (Fotó: MTI)