Régi ismerősök találkozhattak a Palmeiras–Chelsea negyeddöntőben, négy évvel korábban ugyanis pont ez a két csapat vívta a klubvilágbajnokság döntőjét. Akkor hosszabbítást követően a londoniak emelhették fel a trófeát, és ezúttal is ők kezdték jobban az összecsapást.
Cole Palmer már az első percekben veszélyeztette a brazilok kapuját, majd hamarosan a vezetést is megszerezte csapata számára egy jól helyezett lövéssel. A szünetig jóformán csak a londoniak voltak a pályán, és kis szerencsével már ekkor el is dönthették volna a mérkőzést, ám Marc Cucurella, Enzo Fernández és Trevoh Chalobah is rossz döntéseket hoztak a fontos pillanatokban. A Palmeiras csak a félidő végén kezdett el ébredezni, Vanderlan egy közeli fejessel jelezte, hogy a brazilok nem adták fel a küzdelmet. Olyannyira nem, hogy a pihenőt követően Estêvão a bombájával egalizálta az állást. A dolog pikantériája, hogy a játékos ősztől a kékek sorait erősíti majd. A Palmeiras átmeneti fölényét követően a Chelsea a hajrára fokozatosa visszavette a játék irányítását, ám a győztes találathoz szükségük volt Weverton hathatós segítségére is. A brazilok hátvédje a kapuja előterében olyan szerencsétlenül ért bele a labdába, hogy az róla a gólvonalon túlra gurult.
A Fluminense–al-Hilal negyeddöntő előtt gyászszünettel emlékeztek a csütörtökön elhunyt Diego Jotára és testvérére, André Silvára.
Kiegyenlített játék mellett negyven percet kellett várni az első találatra, amikor is Martinelli kihasználta a szaúdi védelem hibáját, és előnyhöz juttatta csapatát. A folytatásban Az al-Hilal Marcos Leonardo révén gyorsan kiegyenlített. Ez azonban egyáltalán nem szegte a brazilok kedvét, akik több ígéretes helyzetet is kialakítottak majd Hérculesnek köszönhetően újra megszerezték a vezetést. A hajrában az al-Hilal mindent bevetett – még a FIFA különleges szabályával a torna végéig leigazolt Abderrazak Hamdallahot is –, ám nem tudott kiegyenlíteni. Ennek következtében a Chelsea a negyeddöntőt követően, kedden este az elődöntőben ismét egy brazil csapattal mérkőzik meg.
Eredmények, negyeddöntők: Palmeiras–Chelsea 1:2, Fluminense–al-Hilal 2:1.
MADRID ÉS PÁRIZS EGYMÁS ELLEN
A Real Madrid bejutott a klubvilágbajnokság elődöntőjébe, miután 3:2-re legyőzte a Borussia Dortmundot egy elképesztő fordulatokkal teli mérkőzésen a MetLife Stadionban.
A spanyolok remekül kezdtek, majd a hosszabbításban csaknem kiengedték kezükből a továbbjutást – végül Mbappé ollózása jelentette a különbséget. A meccs elején még a Dortmund tűnt aktívabbnak, de az első találatot a Real szerezte: a 10. percben Gonzalo García sarkazta be Arda Güler beadását. Tíz perccel később Fran García duplázta meg az előnyt Alexander-Arnold passzából. A második félidőben a németek próbáltak frissíteni, Beier veszélyeztetett is, de Courtois állta a sarat. A hajrá azonban egészen őrült forgatókönyvet hozott: a 93. percben Beier kihasználta Rüdiger hibáját, és szépített, majd egy perccel később Mbappé akrobatikus ollózása visszaállította a kétgólos különbséget. A középkezdést követően Huijsen szabálytalankodott Guirassyval szemben – jött a piros lap és a büntető, amelyet a csatár értékesített. A végén Couto egyenlíthetett volna, de Courtois bravúrral védett. A Real Madrid így izgalmas hajrá után 3:2-re nyert, és készülhet a Paris Saint-Germain elleni elődöntőre.
A Paris Saint-Germain kilenc játékossal is kivívta az elődöntőbe jutást, miután 2:0-ra legyőzte a Bayern Münchent egy feszült, eseményekben bővelkedő összecsapáson az atlantai Mercedes-Benz Stadionban.
Az első félidőben mindkét oldalon akadtak helyzetek, de gól nem született. A játékrész legmegrázóbb pillanata Musiala sérülése volt, akit hordágyon kellett levinni a pályáról. A második félidőben felpörögtek az események: a 78. percben João Neves szerzett labdát Harry Kane elől, majd Désiré Doué elé passzolt, aki higgadtan lőtt a bal alsóba – Neuer megcsúszása is hozzájárult a gólhoz. A PSG ezután nehéz helyzetbe került, mivel Pacho és Hernández is piros lapot kapott. A Bayern a létszámfölényt kihasználva támadott, de a PSG védelme és kapusa állta a sarat. Kane gólját les miatt érvénytelenítették, majd egy megítélt tizenegyes is elmaradt a VAR beavatkozása után. A hosszabbításban jött a végső csapás: Hakimi remekül tört előre, majd pontos passzából Ousmane Dembélé biztosította be a győzelmet és a továbbjutást a 96. percben. A PSG így drámai körülmények között jutott be az elődöntőbe, ahol július 9-én a Real Madrid ellen játszhat New Yorkban a MetLife Stadionban.
Eredmények, negyeddöntők: Real Madrid–Borussia Dortmund 3:2, Paris Saint-Germain–Bayern München 2:0.

Nyitókép: Fran García gólöröme (Fotó: Beta/AP)